ISTEN EGYHÁZÁNAK KERESZTÉNY GYÜLEKEZETEI

 

A Keresztény Hitvallás [A1]

(1.0 Kiadás19971223-17971223 )

 

 

Ez a kiadvány összegzi a biblia azon tanításait - tisztán és tömören bemutatva - melyeket az Apostolok tanítottak az elsõ században. Az itt megtalálható hét fejezet a következõket foglalja magában; az Istenség, a Megváltás terve, Tanítások az Emberi Felelõsségrõl, Doktrínák a Messiásról, a Gonoszság Problémája, az Egyház és Isten Királysága. Az elõszó röviden kitér a korai és a mai kereszténység közötti különbségekre, az utószó a szentháromság doktrína elterjedésével foglalkozik.

 

 

 

 

A Keresztény Egyház

Hitvallása

 

 

A kiadvány ingyenes, ár nem számítható fel érte.

 

ISBN 0 646 20506 4

Coopyright © 1994, 1995, 1996, 1997

Christian Churches of God

Po Box WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

 

First Edition 1994

Second Edition February 1995

Third Edition June 1996

Fourth Edition March 1997

Tartalom

 

 

Elõszó

1.Fejezet. Az Istenség

1.1 Az Atya Isten 1

1.2 Jézus az Isten Fia 1

1.3 A Szent Lélek 1

1.4 A Szent Lélek viszonya Jézushoz és az emberiséghez 2

1.5 Jézus, Sátán és az angyalok viszonya Istenhez 3

1.5.1 Jézus mint az Isten Fia 6

1.5.2 Az Antikrisztus doktrínája 7

1.5.3 Isten neve és uralma 8

2.Fejezet. A megváltás terve

2.1 Az emberiség elbukása 9

2.2 Az emberiség megváltása 9

2.3 A Biblia, mint Isten által sugalmazott igazság 9

2.4 Megtérés és átalakulás 10

2.5 Alámerítkezés, vagyis keresztség 11

3. Fejezet. Tanítások az emberi felelõsségrõl

3.1 Imádkozás és istentisztelet 12

3.1.1 Isten mint az ima és imádság tárgya 12

3.1.1.1 Az istentisztelet tárgya 12

3.1.1.2 Az ima tárgya 13

3.1.1.3 Egyéni és csoportos ima mások érdekében 14

3.2 Az üdvösség és a törvény viszonya 14

3.2.1 Isten a mi sziklánk 14

3.2.2 Megváltás kegyelem által 16

3.2.3 Kötelezettség a törvény alatt 17

3.2.3.1 Miért tartják a keresztények a törvényt 18

3.2.3.2 A keresztények mint isten temploma 19

3.2.4 A Tíz parancsolat 19

3.2.5 Egyéb törvények az emberi viselkedés szabályzására 22

3.2.5.1 Táplálkozási törvények 22

3.2.5.2 A Szombat 22

3.2.5.3 Az Újhold 23

3.2.5.4 Az évi szent ünnepek 23

3.2.5.5 A házasság 23

3.2.6 Anyagi szolgáltatások 24

3.2.6.1 Isten felé 24

3.2.6.2 Egymás irányába 25

3.2.7 Hadviselet és szavazójog 26

3.2.7.1 Hadviselet 26

3.2.7.1 Szavazójog 26

4. Fejezet Doktrínák a Messiásról

4.1 Krisztus léte a megtestesülés elõtt 27

4.2 A keresztre feszítés és a feltámadás 27

4.3 Krisztus második eljövetele 28

4.4 Krisztus millenniumi uralma 28

5 Fejezet A gonoszság problémája

5.1 A gonoszság léte az angyali lázadás által 30

5.2 Doktrínák a predesztinációval kapcsolatban 30

5.3 A halottak állapota 31

5.4 A halottak feltámadása 31

5.5 A gonoszok büntetése 32

6. Fejezet Az Egyház

6.1 Ki vagy mi az Egyház? 34

6.2 Az Egyház szervezete 34

6.3 Az Egyház célja 35

6.4 Megszentelõdés 36

7. Fejezet Az Isten Királysága

7.1 Az Isteni uralom bevezetése 37

7.1.1 A lelki királyság 37

7.1.2 Krisztus Millenium alatti uralma 38

7.1.2.1 A Messiás visszajövetele 38

7.1.2.2 Izrael egybegyûjtése 39

7.1.2.3 Az Úr Napja 39

7.1.3 Isten örök királysága 40

7.1.3.1 Isten eljövetele 40

7.1.3.2 Az Új Föld és az Új Jeruzsálem 40

7.1.3.3 Az emberiség sorsa 41

Függelék 42

Elõszó

 

Az elmúlt ezerhétszáz évben a Kereszténység szorosan összefonódott egy olyan rendszerrel, amely a neo-Platonizmussal szoros kapcsolatban álló görög filozófián alapult. Így az egyszerû bibliai üzenet Unitárius alapállása Isten szavának mindkét részében, az Ó- és az Új-szövetségben elhomályosodott, sõt átalakult, hogy uralkodhasson az akkor ismert világ felett.

Ennek eredményeként jött létre annak a rendszernek az alapja amelyet a Niceai (325Kr.u.), Laodiceai (366Kr.u.), Konstantinnápolyi (318Kr.u.) és a Chalcedoni (415Kr.u.) zsinatokon raktak le. Ez az átrendezõdés megváltoztatta az Istenség képét, megszülve a Szentháromság elméletét, az Istenség értelmezését pedig átvitte metafizikai alapokra.

Például az étkezéssel kapcsolatos törvények, amelyek eltörlésére az Apostolok Cselekedetei 10. fejezetének félreértelmezése adott alapot, az egészségügyi problémák azonnali megjelenését eredményezte, de jelentõsebb hatásai csak néhány ezer év elteltével láthatóak, mivel a tápláléklánc teljes mértékû összeomlása részben a tisztátalan állatok elfogyasztásának eredménye.

A termõföldek túlzott kihasználásának következményei tisztán láthatóak, hiszen a termõföldek tápanyag készletei kimerültek. Ezt a Jubileumi rendszer és a termõföld Szombatéveinek be nem tartása eredményezte, ami pedig elválaszthatatlanul egybekötõdik a bibliai naptárrendszerrel és a tizenkilenc évenkénti holdciklusokkal. A nap állásán alapuló naptár bevezetése önmagában nagy elõrelépés volt ahhoz, hogy lerombolja az Isten által megalkotott természetes harmónia alapszabályait.

A mai modern kereszténységnek valójában nagyon kevés köze van, - ha egyáltalán van valami - az eredeti Kereszténységhez. Az iszlám vallás fellendülése és a késõbbi iszlám háborúk, vitathatatlanul a hamis álkereszténység kialakulásának az eredményei. Ennek a rendszernek az európai és nyugat-ázsiai változata a görög teológiai elgondolások erõs befolyása alatt állt, ami viszont a Cappadociáni teológián alapszik, így magába foglalta az onnan eredõ Trinity - azaz Szentháromság – elméletét, amely misztikusan próbálta meg az Istenné válást.

A Szentháromság mint elemélet nem mûködik. Ennek a hamis tanításnak az lett az eredménye, hogy az elmúlt ezerhétszáz év alatt a földet majdnem teljesen lerombolták, valamint üldözték azokat, akik õszintén szerették volna követni a biblia törvényeit.

A Messiás, visszajövetelével újra bevezeti a teljes törvényt, mely Mózesnek adatott a Sinai hegyen. Minden keresztény kötelessége megbizonyosodni az igazságról, és megélni azt az életmódot és Istenimádatot amit a Biblia meghatároz. Továbbá keresztényi kötelesség Jézus Krisztust úgy követni mint ahogy õ földi és égi létében azt bemutatta.

 

Ennek a kiadványnak az a célja, hogy egyértelmûen és azonosíthatóan bemutassa azt a rendszert úgy, hogy az ezerhétszáz éve tartó hamis tanítások félreállításával az eredeti és igaz út felismerhetõ legyen. Ezáltal érthetõvé tenni az emberiség számára a megtérés követelményeit, bármit cselekedtek is a múltjukban. Feladatunk minden embert a megtéréshez és megújhodáshoz hívni.

 

1.Fejezet

Az Istenség

1.1 Az Atya Isten

A világmindenség mindenekfeletti Ura és Istene az Atya. Õ a mindenható, teremtõje és fenntartója a mennyeknek és a földnek és mindennek, ami bennük található. (1.Móz. 1.1; Nehém. 9:6; Zsolt.124:8; Ésa.40:26,28; 44:24; Ap csel. 14:15; 17:24-25; Jel. 14:17). Õ az egyedüli halhatatlan (1.Timót. 6:16). Õ a mi Istenünk és az Atyánk és Jézus Krisztusnak Istene és Atyja (Jel. 20:17). Az Atya a Legnagyobb Úr (1.Mózes. 14:18; 4.Móz. 24:16; 5. Móz. 32:8; Márk.5:7) és az egy igaz Isten ( Ján.17:3; 1Ján 5:20).

1.2 Jézus, az Isten Fia

Jézus az elsõ szülött ( prototokos ) a teremtésben ( Kol.1:15 ) így a kezdete ( arche ) az Isten teremtésének (Jel 3:14). Õ az egyszülött ( monogene ) Isten Fia (Mát.3:17; Ján.1:18; 1Ján. 4:9) a Szent Lelken keresztül megfoganva és megszületve a szûz Máriától (Luk. 1:26-35). Õ a Krisztus, a Messiás (Mát. 16:16; Ján. 1:41) akit Isten elküldött mint Megváltónkat és Megmentõnket (Mát. 14:33; Ján.8:42; Eféz. 1:7; Tit. 2:14). Õt hívják a magasságos Isten Fiának (Márk. 5:7). Õ volt kijelölve Isten Fiaként, a Szentlélek erejében a halálából való feltámadásán keresztül ( Róm.1:4). Neki van adatva a Dávid trónja, hogy uralkodjék Jákób Háza felett mindörökké és az õ Királysága véget nem ér. (Luk. 1:32).

1.3 A Szent Lélek

A Szent Lélek (Ap csel. 2:4) az az erõ, amit Krisztus megígért, hogy elküld a választottaknak. Nem egy személy, hanem Isten élõ erejének megnyilvánulása. Általa részesülhetünk Isten természetében (2Pét.1:4), mindannyian betöltõdve vele (Ap csel.9:17; efé.5:18) Isten fiaiként (Jób.38:7; Róm.8:14; 1Ján.3:1-2). Isten megadja mindazoknak, akik kérik (Luk.11:9-13), és engedelmesek, azokban lakozva, akik betartják Isten parancsolatait. (1Ján.14:16,17,26). A Szent Lélektõl jön az erõ a tanúságtételre (Ap csel.1:8). Kiutalja a Lélek ajándékait, amint az le van írva a Korinthusbeliekhez írt levélben 12:7-11, és gyümölcsei vannak, ahogy azt a Galátzabeliekhez írt levél mutatja 5:22-23. Nem mértékkel adatik (Ján.3:34; Róm12:6). A Lelken keresztül válik Isten eggyé mindenekben (1Kor.15:28; Efé.4:6).

1.4 A Szent Lélek viszonya Krisztushoz és az emberiséghez

A Szent Lélek dolgozik az egyénben az alámerítkezés ideje elõtt. A Lélek az ami vonja az egyént Istenhez, Krisztuson keresztül (Zsid.7:25).

A Lélek elsõ gyümölcsei megadatnak az alámerítkezéskor, ezt olvashatjuk a Rómabeliekhez írt levél 8:23-ban, ami egyben azt is megmutatja, hogy az örökbefogadás nem történik meg a test megváltásáig.

Így újraszületünk és folyamatosan növekszünk a Lélek által Krisztusban, amíg Isten dicsõségébe nem jutunk. A Szent Lélek az Igazság Lelke, (1Ján.4:6,5:6) és mindenkor az igazat szólja, általa növekszünk Krisztusban, ki mindenben elõttünk jár (Efé.4:15). A Szent Lélek az Isten Lelke (Róm 8:14) és a hit lelke (2Kor.4:13), ami kikutat és ismer minden dolgot (1Kor.2:10-11, 12:3).

Tehát a Szent Lélek nem különálló megjelenése egy háromságból összetevõdött Istenségnek, hanem az eszköz, ami által elohim-á válhatunk (Zak.12:8). A Lélek közvetíti Istennek a gondolatainkat, és az egész lényünk összességét. Ezt Jézus Krisztuson keresztül teszi, aki a közvetítõ és közbenjáró elohim vagy theos (Zsol.45:6-7 ; Zak.12:8; Zsid.1:8-9). Jézus általa segít, tanít és vigasztal bennünket, és adja meg Isten erejének gyakorlását. A Lélek úgy ad tulajdonságokat és adottságokat minden személynek, ahogyan azt Isten meghatározza a test hasznára (Kor.12:7-11).

A lélek elfojtható az egyénben, (1Thes. 5:19) elhanyagolhatjuk vagy megszomoríthatjuk (Efé.4:30), így lehetséges a növekedése vagy elvesztése.

A Lelken keresztül imádhatjuk Istent (Fil.3:3), így a Lélek nem lehet Isten, mint az imádat tárgya, így nem lehet egyenlõ sem az Atya Istennel. Ez az az erõ, ami Krisztusban él és Krisztus így az örökkévalóság Atyja (Ésa.9:6), mivel sok nemzetség van a mennyekben és a földön (Efé 3:15). Krisztus képviselõként lesz az örökkévalóság Atyja.

Mindezek a nemzetségek és családok az Atya Istenben vannak megnevezve, ezért borulunk le az Atya Isten elõtt. Krisztus a teremtés elsõszülöttje, és érte teremtetett minden, a mennyben és a földön, a látható és láthatatlan, trónok és uradalmak, fejedelemségek és hatalmasságok. Minden rajta keresztül és számára lett teremtve. Õ mindenek elõtt volt és õbenne tart össze minden (Kol.1:15-17) De Isten teremtette az õ létét és Isten akarata szerint létezik, és marad fenn a teremtés Krisztusban. Tehát Krisztus nem Isten olyan értelemben, mint ahogyan az Atya Isten az Isten - aki egyedül halhatatlan (1Tim.6:16) - létezve örök folyamatosságban.

A Keresztények kihívottak ebbõl a világból egy elkötelezett, szolgai életre. Sok a meghívott, de kevés a választott (Mát.20:16, 22:14). A Keresztények választottak, ahogy Krisztus választott volt Isten által (Luk.23:35). A kiválasztottakat Krisztus választja (Ján.6:70, 15:16,19) Isten irányítása alatt (1Pét.2:4).

Az Egyház érdekében a választottak - akik az Egyház vagy eklézsia - megértést kaptak az Isten titkaihoz. Ezt a Szent Lelken keresztül kapták, így van megértésük az Isten titkaihoz, továbbá az Isten országának titkaihoz (Már.4:11), mert az Isten bölcsessége titkokban van megadva (1Kor.2:7), amit Isten szolgái tárnak fel (1Kor.2:7, 15:51). Isten akarata titkokban van megmagyarázva, (Efé.1:9) amit Õ kijelentés által adott meg szolgáinak. A titkok Krisztus által adatnak meg, a választottakon keresztül.

Pál így írja

…Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben; Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot aszerint , a mint az elébb megírám röviden. Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felõl, Amely egyéb idõkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentette az Õ szent apostolainak prófétáinak a lélek által; Hogy tudniillik a pogányok örökös társak és ugyanazon test tagjai és részesei az Õ ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.

 

1.5 Krisztus, Sátán és az Angyalok viszonya Istenhez

A Bibliában az elohim vagy theoi meghatározás, melynek jelentése istenek, nagy számú élõlényre vonatkozik. Krisztus egy volt ezek közül az alárendelt lények közül, akiket az Ó Szövetség elohimként említ.(Zak.12:8) Az Újszövetség pedig visszatérésekor Krisztust Hajnalcsillagként azonosítja és ezt a rangot megosztja a választottakkal (Jel.2:28, 22:16)

A Biblia Istent Jézus Krisztus Istenének és Atyjának nevezi (lásd Róm. 15:6; 2Kor.1:3, 11:31; Efé.1:3,17; Kol.1:3;

Zsid.1:1;1Pét.1:3; 2Ján. 3; Jel.1:1,6, 15:3). Az Atya akaratából van Krisztus élete, ereje és hatalma (Ján.10:17-18).

Krisztus aláveti akaratát az Atya akaratának, aki az Isten (Mát.21:31; 26:39; Már.14:36; Ján.3:16, 4:34). Isten adta a választottakat Krisztusnak és Isten hatalmasabb mint Krisztus (Ján.14:28) és hatalmasabb mindenkinél (Ján.10:29 )

Isten elküldte egyszülött fiát (monogene) a világba, hogy általa élhessünk (1Ján.4:9), Isten az aki dicsõíti Krisztust (Ján.8:54) akinél Õ hatalmasabb (Ján.14:28).

Isten a kõszikla, (sur) az a hegy amibõl minden más kõ kivágatik, a kõkés amivel Józsué 5:2 körülmetéli Izraelt. Aki tökéletes és hûséges (5.Móz.32:4). Isten az Izrael sziklája és a megváltásuké (5Móz.32:15) a tanúságuké(5.Móz.32:18,28-31). 1Sámuel 2:2 azt mutatja, hogy a mi Istenünk a mi Sziklánk, egy örökkévaló Szikla (Ésa.26:4). Ez az a Szikla amibõl mindenki - akik Ábrahám utódai a hitben – kivágatnak mint a templom kövei (Ésa.51:1-2). A Messiás is ebbõl a Sziklából vágatott ki, hogy uralkodjék a nemzetek felett (Dán.2:34,45). Az Isten az a Szikla vagy alap amire minden támaszkodik, amire Krisztus az Egyházat felépíti és amin õ maga is áll (Mát.16:18). A Messiás az Isten Templomának a Szegletköve, a választottak pedig a Naos vagyis Szentek Szentje, a Szent Lélek tárháza. A Templom köveit mind abból a Sziklából metszik ki, ami Isten. Krisztus is abból származik mint a lelki kõszikla (1Kor.10:4), a sértés és elbukás köve (Róm.9:33), a kövek neki vannak adva, amibõl építi a lelki templomot.

 

Krisztus építi a Templomot, amelyben Isten eggyé válik mindenkiben (Efé.4:6). Isten adta Krisztust, hogy mindenekben legyen ( Panta kai en pasin Kol.3:11), mindent az õ lábai alá vetve (1Kor.15:27) és adta õt, hogy uralkodjék mindenek felett, az Egyház fejeként, ami az õ teste, benne lévén a teljesség ami mindenkit megtölt. (Efé.1:22-23) Mikor Isten mindent Krisztus lába alá vet, természetesen Õ maga kivétel, mivel Õ az, aki mindent Krisztus uralma alá vetett (1Kor.15:27)

Miután Krisztus minden hatalmat leigáz, õ maga is Isten hatalma alá kerül, mert Isten volt az aki mindent Krisztus alá vetett, hogy Isten minden legyen, mindenben (panta en pasin 1Kor.15:28). Így a Platoni tanítások melyek megpróbálják egybe ötvözni Istent és Krisztust a Szentháromság formájában, ellent mondanak a bibliai írásoknak. Krisztus az Isten jobbján fog ülni, Isten irányítása alatt (Zsid.1:3, 8:1, 10:12, 12:12; 1Pét.3:22) és megosztja Isten trónját, a választottakkal, akik részt kapnak a Krisztusnak adott trónból (Jel. 3:21), ami az Isten trónja (Zsol. 45:6-7; Zsid. 1:8).

Isten, aki küld, nagyobb annál, mint akit elküldött (Ján.13:16), a szolga nem lévén nagyobb az õ uránál (Ján.15:20).

Sátán, mikor megkísértette Krisztust a sivatagban, tulajdonképpen saját ítéletét kezdeményezte. Sátán, aki ennek a földnek az eredeti hajnalcsillaga (fényes csillag, hajnal fia És.14.12), a Lucifer, vagyis a Világosságot Hozó, tanítója és õrzõje (Ésa.14:12), az egyike az Atya Isten alá rendelt Elohim lényeknek.

Krisztus az a csillag, akinek Jákobtól kell származnia (4Móz.24:17). Mózes úgy írja le õt könyvében, mint az egyik hajnalcsillagot azok közül, akik jelen voltak a föld teremtésekor (Jób 38:7), egyike az Elohimoknak, emberi lényként fog eljönni Jákob és Dávid nemzetségébõl ( Jel.22:16)

Ez az Elohim, aki nem más mint Jézus Krisztus, ekkor még nem volt a föld hajnalcsillaga, hiszen ezt a rangot Sátán viselte (Ésa.14:12;Ezé.28:2-10)

Krisztus a felkent, mint Izrael Elohimja (Zsol.45:7) és felkenetett az õ társai fölé. Krisztus akkor még nem töltötte be a hajnalcsillag pozíciót és második eljöveteléig nem is fogja. Ezt a rangot és felelõsséget megosztja majd a kiválasztottakkal, akik szívükben a hajnalcsillag természetében élnek (2Pét.1:19). A választottaknak a Jelenések könyvében 2:28 meg van ígérve a társuralkodás.

Sátán, - amint ezt Ésaiás könyvében (14:12 ) olvashatjuk - mint hajnalcsillag ellenszegült a magasságos Istennek, vagyis az Atya Istennek. Saját uralmát megpróbálta Isten, és Isten csillagainak - az Elohimok gyülekezetének - uralma fölé tenni. Ez az Elohimok vagy istenek gyülekezete, amire a Zsoltárok 82:1-ben utal. Itt érdekes tényként említhetjük Irenæust, - aki János Apostol tanítványának Polycarpnak volt tanítványa - aki úgy értelmezte a Zsoltárok 82: 1-et, hogy az Theoi vagy isteneket jelent és ez magába foglalja a kiválasztottakat is, akik az örökbe fogadottak (Az Eretnekek Ellen 3.K 6.F 419Oldal)

Az Isten fia megnevezést nagyszámú lény birtokolja, (Jób 1:6, 2:1, 38:7; Zsol.86:8-10, 95:3, 96:4, 135:5). Õk a Bene Elyon vagy magasságos Isten fiai. Az emberi választottak szintén ezt a nevet viselik a mennyei seregekkel egyetemben (Róm 8:14). Ezért Krisztus és a választottak is az Isten fiai, akik egyek Istennel a Szent Lelken keresztül predesztinálva a világ kezdete óta. Krisztus feladta erejét mint elohim, hogy emberré válhassék. Õ és a választottak megkapják a fiúságot, a Szentség Lelkének erejében, a feltámadáson keresztül (Róm.1:4)

Az Apostolok cselekedetei 7:35-39 –bõl látható, hogy egy angyal beszélt Mózeshez a Sínai hegyen. Ez az angyal nem volt más mint Krisztus. Pál a Galátzabeliekhez írt levelében 4:14, magát Isten angyalához, mint Jézus Krisztushoz hasonlítja.

Mi is olyanokká válhatunk, mint az angyalok (Mát.22:30), egy rangbeli vagy isaggelos (Luk. 20:36), lévén társ-örökösök Jézus Krisztussal (Róm.8;17; Gal.3:39; Tit.3:7; Zsid.1:14, 6:17, 11:9; Jak:2:5; 1Pét.3:7). Az Ószövetség azonosítja YHWH angyalát, mint Jehova, vagy mint Elohim (2Móz. 3:2,4-6 ahol Isten egy angyal; Zak. 12:8).

A Zsoltárok 89:6-8 bemutatja a szentek tanácsát ( qedoshim vagy qadoshim ami emberekre is utalhat) ami a belsõ és külsõ tanácsból áll. Ez a mennyei tanács, vagy igazság elohimja.

1.5.1 Krisztus mint az Isten Fia

Sátán aki megpróbálta Jézust megkísérteni úgy utalt Jézusra mint Isten fiára (Mát.4:3, 4:6; Luk.4:3). A Démonok ugyancsak Isten fiaként szóltak róla (Mát.8:29, Luk.4:41; Már.3:11) Sátán megpróbálta Krisztust, hogy erõvel bizonyítsa be, valóban õ-e az Isten fia, mivel Isten ígérete szerint elküldi angyalait vigyázni rá (Zsol.91:11-12). Sátán kihagyta a "megtart az utaidban" és hozzátette, hogy "mindenkor", így próbálva elvenni Krisztus életét.

Krisztus soha nem helyesbítette sem Sátánt, sem a démonokat, hogy õ Isten, nem pedig Isten fia. A démonok ezt haláláig nem is vitatták, viszont halála után megtették ezt abból a célból, hogy megalapozzák azt a tanítást, miszerint Krisztus az Isten ugyanúgy, mint ahogy az Atya Isten az Isten. Mivel Krisztus életében ezt azonnal megcáfolta volna, csak a halála után merték ezt megtenni. A kísértések minden próbálkozásával Isten iránti engedelmességét akarták aláásni, és rávenni a parancsolatok megszegésére. Sátán azt akarta, hogy Krisztus leboruljon elõtte és imádja õt az Isten helyett. Ennek fejében megígérte neki a világ feletti uralmat attól az idõtõl kezdve.

Krisztus nem vitatta, hogy Sátánnak van hatalma az uralkodás átadására, sem azt, hogy õ a föld uralkodója. Ehelyett inkább így válaszolt:

… megvan írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.

Krisztus nem mondta Sátánnak , hogy boruljon le elõtte, hanem csak a törvény felé irányította.

Jézus küldetésének egyetlen pillanatában sem mondta azt magáról, hogy õ az Isten. Mindig Isten Fiának mondta magát és ezért ítélték el.

Máté 27:43-ban olvashatjuk

"Bízott az Istenben; mentse meg most õt, ha akarja; mert azt mondta; Isten Fia vagyok".

Itt kiáltott fel Krisztus a Zsoltárokban levõ prófécia beteljesedéseként (Zsol.22:2)

"Èn Istenem, Én Istenem , miért hagytál el engem".

Krisztus érthetõen nem tartotta magát Istennek. Az a feltételezés, hogy egyenlõ része annak a lénynek akihez felkiált, és aki hallhatatlan az abszurd.

1.5.2 Az Antikrisztus Doktrínája

Az Antikrisztus doktrínája vagy tanítása 1János 4:1-2 -ben található. Az írás a 1János 4:1-2 eredeti formájában rekonstruálható Iræneus írásából (ANF, 1Köt. 1, fn, 443.Old.)

Errõl ismerjétek meg az Isten Lelkét valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentõl van.

És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen Istentõl, és az az Antkrisztus lelke

amelyrõl hallottátok, hogy eljõ; és most e világban van már.

Szókratész a történész állítása szerint (VII, 32, 381 old.) a szöveget azok változtatták meg, akik el akarták választani Jézus Krisztus emberi természetét az istenségétõl.

Jézus a Fiú nem az Egy Igaz Isten (Ján.17:3)

Lukács 22:70 így kérdezik tõle Te vagy tehát az Isten Fia?

A válasz, Ti mondjátok, hogy én vagyok!

Isten Fiaként van még azonosítva:

Máté 27:54 ahol így szólnak róla Bizony Istennek Fia vala ez!

Márk 1:1 Jézus Krisztus az Isten Fia evangyéliomának kezdete,

Lukács 1:35- ben pedig a születendõ gyermeket Isten Fiának hívják.

Azt megérteni, hogy Krisztus az Isten Fia, az az Atyától jövõ kijelentés.

Simon Péter pedig felelvén monda: Te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon

Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.

Máté 11:27 kijelenti:

Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki csak a Fiú, és akinek a Fiú

akarja megjelenteni.

Látható, hogy az Atya megjelent dolgokat az egyénnek és Krisztusnak adja õket, õ pedig nyilvánvalóvá teszi számukra az Atyát.

1.5.3 Isten Neve és mindenható uralma

Isten vitathatatlanul egyedülálló és mindenható. A Példabeszédekben 30:4-5 látható Isten neve, és az, hogy van egy fia.

Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna?

Kicsoda fogta össze a szelet az õ markába?

Kicsoda kötötte a vizet az õ köntösébe?

Ki állapította meg a földnek minden határait?

Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?

Az Istennek [ELOAH] teljes beszéde igen tiszta, és paizs az ahhoz folyamodóknak.

Ne tégy az õ beszédéhez; hogy meg ne fedjen téged, és hazug ne légy.

A Biblia megmagyarázza önmagát és itt a kérdésre a következõ sorban meg is adja a választ, amibõl látható, hogy Isten nem egy összetevõdése az Atyának és Fiúnak , hanem Istennek van egy fia.

Az Újszövetségben tisztán megmutatkozik, hogy kire irányul az imádat. Krisztus figyelmeztette a Szamaritánus nõt (János 4:21) , hogy eljön majd az az idõ, amikor Istenhez nem imádkoznak a szamáriai hegyekben és Jeruzsálemben, hanem amint János 4:23-ban kijelenti:

De eljõ az óra és az most vagyon, a mikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres,

az õ imádóiul.

Krisztus itt megmutatta, hogy az imádság nem rá irányul, hanem az Atyára. Tehát az káromlásnak minõsül, ha a János 3:14 félreértésének alapján a felemelt fiút - mint ahogy Mózes felemelt a kígyóját - imádjuk. A keresztre feszítés célja az örök élet elnyerésének lehetõsége az emberiség számára, nem pedig Jézus imádata, mint ahogy azt sokan félreértik. Ebbõl a félreértésbõl származik Krisztus testének és vérének imádsága is, az Eukariszta alatt.

Eloah az Istene a Templomnak az Ószövetségben, éppúgy, mint Istene Jézus Krisztusnak az Újszövetségben. A Jeruzsálemi Templom az Eloah Háza volt ( Ezsd. 4:24; 5:2,13,15,16,17; 7:23). Õ volt Izrael Eloah-ja (Ezsd.5:1; 7:15), és a Nagy Eloah-ja a mennynek és a földnek (5:8,12). Neki mutatták be az áldozatokat a Templomban (Ezsd.6:10) ahol az Õ nevének adott lakhelyet (Ezsd. 6:12). Õ rendelte el a Templom építését (Ezsd. 6:14) és a papok szolgálatba állítását (Ezsd.6:18; 7:24) és az Õ akarata szerinti cselekedeteket (Ezsd. 7:18). A törvény, az a mennyei Eloah törvénye (Ezsd.7:12,14). Ez a lény az Atya, az egyedüli Eloah a Magasságos Isten és Atyja a Messiásnak és Isten minden fiának.

2.Fejezet.

A Megváltás Terve

 

2.1 Az emberiség elbukása

Az emberiség Isten képére és hasonlóságára lett megteremtve ( 1Móz.1:26-27). Ádám és Éva, bûnük miatt átkot hoztak magukra ( 1Móz.3:16-19 ). Ennek a lázadásnak az eredményeként bûn és ebbõl adódóan halál jött az egész emberiségre ( 1Kor.15:22; Róm.5:12 ).

2.2 Az emberiség megváltása

Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen ( 2Pét. 3:9 ). Annak érdekében, hogy az ember elkerülje a bûn által kiérdemelt halált, Isten létrehozta a megváltás tervét. Ezt a tervet az Õ fia Jézus Krisztus halálán és feltámadásán keresztül viszi véghez ( Ján. 3:16 ).Ez a terv egymást követõ aratásokból áll, melyeknek Jézus Krisztus az elsõ gyümölcse. Ennek a megváltásnak a terve tükrözõdik az évenkénti Bibliai Szent Ünnepekben, az Úrnak ünnepeiben ( 3Móz. 23 ).

2.3 A Biblia, mint ihletett igazság

Krisztus ezt mondta: Meg van írva nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, a mely Istennek szájából származik (Mát.4:4; Luk.4:4 ). A Biblia, másként nevezve a Szentírás (Dán. 10:21) célja megmutatni az utat az üdvösség felé. Nem más, mint Isten erejének megnyilvánulása (2 Móz.9:16; Róm.9:17). Az üdvösség Jézus Krisztus által lehetséges (Róm. 10:11) akinek eljövetelét a Szentírásban feljegyezték, Mózes és a próféták által (Luk.24:27). A próféciák a Szentírás részei (Mát.26:56; Róm.1:2). A teljes írás Istentõl ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (2Tim.3:16-17).

Jézus Krisztus és az apostolok idejében a Szentírás az Ószövetség tekercseit jelentette (Mát.21:42; Már.12:10; Ap csel.17:2). Az Ószövetség volt a Szentírás, amit a 2.Tim. 3:16 úgy tartottak, hogy azt Isten lehellete vagy sugallata adta. Az Újszövetség az adalék az Ószövetséghez nem pedig annak helyettesítõje.

Az Ószövetség korai írásai a tanítást szolgálták, hogy rendíthetetlensége és bíztatása a reményünk legyen (Róm.15;4). A hibák, ezeknek a Szentírásoknak a hibás értelmezésébõl származnak (Mát.22:29; Már.12:240). A Béreában lakók naponta tanulmányozták a Szentírásokat, ezáltal bizonyítva az elmondottak igazát. Ez a cselekedetük nemes lelkûségnek számított (Ap csel.17:11).A Bibliai által közölt kép, a Szentírások részeibõl áll össze, itt egy kicsi, ott egy kicsi (Ésa.28:10). A Szentírások azt mutatják, hogy Jézus volt a Krisztus vagy Messiás (Ap csel.18:20), õ az aki a Szent Lelken keresztül megnyitja az értelmét a választottnak, kezdve az apostolokkal, és így a Szentírások érthetõvé válnak Luk.24:45).

Az Ószövetségi írásoknak be kell teljesedniük (Mát.26:54,56; Már.1:10, 14:49) az meg nem bontható (Ján.10:35). Sok része az írásoknak Krisztusra utalt és beteljesedett õbenne, vagy beteljesedik második, hatalommal és dicsõséggel megtörténõ (Mát.24:30) eljövetelekor (Jel.1:7, 12:10, 17:14, 19:10-21)

2.4 Megtérés és átalakulás

Ahhoz, hogy az emberiség elnyerje az örök életet, Isten megköveteli a megtérést. Ha nem térnek meg, elvesznek (Luk.13:3,5)

Krisztus az emberiség megtérítésének céljából jött el (Luk. 11:32). Küldetését és munkáját Keresztelõ János bebörtönzése után kezdte meg (Mát.4:12). Ez nem sokkal az Kr.u. 28 évi Pászka (Húsvét) után történt (Ján.3:22-24, 4:12), János küldetése, a Pászka ünnepe után Tibérius császár tizenötödik évében kezdõdött (Luk. 3:1). Jézus ekkortól kezdve hirdette és prédikálta Térjetek meg, mert elközelgett a mennyeknek országa (Mát.4:17) Krisztus utasította tanítványait a megtérésre és evangélium hirdetésére, hatalmat adva nekik a démonok és tisztátlan lelkek felett (Már. 6:7,12; 10:1,17-20).

A megtérés az elsõ lépés a bûn vagy gonoszság kiöléséhez (Ap csel.8:22), hogy eljöjjenek a felüdülés napjai az Úrnak színétõl, hogy elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek elõre hirdettetett (Ap csel.3:19-20).

A tudatlanságnak idejét Isten elnézte, de Krisztus után megparancsolta minden embernek a megtérést és meghatározott egy napot, amikor igazságban megítéli a földet, egy férfiú által (Ap csel.17:30). Így a megtérés megadatik a pogányoknak is (ez szintén látható az Ap csel. 15:3).

A megtérés után, Istenhez fordulva, a bûnét megbánónak megtéréséhez méltó cselekedeteket kell cselekednie (Ap.Csel. 26:20).

Az Efézusbeli gyülekezet cselekedetei ellanyhulása után figyelmeztetve lett a megtérésre, arra hogy emlékezzen elõzõ cselekedeteire és tegye azt (Jel.2:5). A Pergamumbeli gyülekezetnek szintén ez volt az üzenet; térj meg (Jel.2:16). A Tiatíraiaknak is megtérést parancsolt, akik megengedték Jezabel tanításait. A Szárdeszieknek megint a megtérés parancsoltatik, különben felkészületlenül éri õket Krisztus eljövetele - nem tudják mely órában jön el - (Jel. 3:3). Akiket Krisztus szeret, azokat megfeddi és meg megfenyíti. Megköveteli a megtérést (itt a Laodiceaban levõkét), és a buzgóságot (Jel.3:19). A megtérés tehát folyamatos minden gyülekezetében az Egyháznak, és mindannyiunk kötelessége (Jak.5:19-20).

2.5 Az alámerítkezés, vagyis keresztség,

Minden hatalom Krisztus kezébe adatott a feltámadása után (Mát. 28:18). Tanítványainak parancsolatként adta, hogy menjenek és tegyenek tanítványokká minden nemzetet megkeresztelvén õket az Atyának, Fiúnak és Szent Léleknek nevében (Mát. 28:19)

A megtérést az alámerítkezés vagyis keresztség követi, ami által a Szent Lélek, mint ajándék, megadatik (Ap csel. 2:38). A megtérés és keresztelkedés nélkül lehetetlen a Szent Lelket megkapni és általa újjá születni. Az újjászületés nélkül pedig lehetetlen az Isten országába bemenni (Ján3:3,5). A megtérés szükséges a keresztelkedéshez és a Szent Lélek erejének megkapásához. Ezért a születéskori keresztelés ellentmond a Bibliai tanításnak. Keresztelő János küldetése hangsúlyozta a megtérést, mint előfeltételét a Jézus Krisztusban való Szent Lélek általi keresztségnek (Már.1:4,8). János kijelentette azt is, hogy Krisztus Szent Lélekkel és tûzzel fog keresztelni, polyvaként utalva a meg nem térõkre (Luk.3:16-17). A Szent Lélek az Isten irányítása alatt adatik meg. Saját akaratból való kérésre és kézrátétel által a Szent Lélek beköltözik az egyénbe. Így a Lélek kihat a munka minden területére. A Szentlélek dolgozik az emberben a megkeresztelkedés elõtt, irányítva a személyt és a Lélek vezeti a választottakat Istenhez Jézus Krisztuson keresztül (Zsid.7:25).A Lélek elsõ gyümölcsei megadatnak a keresztségkor (Róm.8:23) ami azt is megmondja, hogy az örökbefogadás nem történik meg a test megváltásáig. Így újjászületve, naponta és folyamatosan növekedve a lélek által Jézus Krisztusban, míg nem érünk az Isten dicsõségéhez.

A Szent Lélek megadása a szabadító kútfej vize amit Isten a prófétái által megígért (Ésa.12:3). A Szent Léleknek ez a vize, amit Isten ígért Jákobnak (Ésa.44:3 ). Az Úr Isten a forrása az élõ vizeknek (Jer.2:13, 17:13; továbbá Zak.14;8). Ez az élet vizének a folyója (Jel.22:1). Krisztus a Lélektõl beszélve (Ján7:39), azt mondta, tõle folynak az élõ vizek (Ján.4:10-14, 7:38 Ésa.21:3, 55:1, 58:11; Ezék.47:1). Ezékiel 36:25-ben olvasható, hogy Izrael szellemileg megtisztul a vízben, ami a Szent Lélek tiszta vize. A választottak ebbõl a vízbõl kapnak ingyen (Jel. 22:17)

3.Fejezet

 

Tanítások az emberi felelõsségrõl

3.1 Ima és istentisztelet

3.1.1 Isten, mint az ima és istentisztelet tárgya

3.1.1.1 Az istentisztelet tárgya

A választottak elsõdleges álláspontja és fõ jellemzõje mindig az abszolút monoteizmus volt, párosítva Jézus Krisztusnak az Atyához való alárendelt viszonyával. Nem imádunk más Elohimot, mint Istent (2Móz.34:14; 5Móz.11:16) különben Isten elveszít (5Móz.30:17-18). Isten ezt adta az elsõ parancsolatban, hogy

Én az Úr, vagyok a te Istened, a ki hoztalak téged Égyiptomnak földérõl a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid (elohim) énelõttem.

Az énelõttem itt azt jelenti énhelyettem, énmellettem vagy az én parancsolatom nélkül és aki ezt mondja az az, akit mi az Atya Istennek hívunk.

Istent szeretnünk és szolgálnunk kell teljes szívünkbõl és lelkünkbõl, vagyis teljes lényünkbõl. Ez az Isten az Egyedüli Igaz Isten, az Atya. Az örök élet feltétele, hogy megismerjük Õt és az Õ fiát, Jézus Krisztust (Ján.17:3). Az Õ nevének adjuk a dicsõséget, Õ elõtte hajlunk meg szent ékességben (Zsolt.29:2, 96:9). Elõtte borul le az egész föld és énekel néki (Zsol.66:4). Ez a prófécia, ami be fog teljesedni. Minden nemzet eljön majd elé és rettegve hajol meg az Úr elõtt. (Zsolt.96:9) dicsõítve az Õ nevét, mert csak Õ az Isten egyedül (Zsolt.86:9-10), aki alkotott bennünket. Õ a mi alkotó Istenünk és mi kezének juhai vagyunk (Zsol.95:6-7). Szent az Úr a mi Istenünk (Zsol.99:5-9). Az, hogy kit imádunk Istenként, az két jelbõl azonosítható és az nem más mint a választottakon levõ pecsét . A két jel:

A Szombat (2Móz.20:8,10,11; 5Móz.5:12) A Szombat a jel köztünk és Isten között, aki szentekké tesz bennünket (2 Móz.31:12-14); és

A Pászka ünnepe, a Húsvét, az a jel vagy pecsét (2Móz.13:9,16), melybe beletartozik a Kovásztalan Kenyerek Ünnepe, mint Isten törvényének és Izrael megváltásának a jele (5.Móz.6:8, 6:10). Ezek a jelek az Újszövetségben kiterjednek minden Krisztusban lévõre (Róm. 9:6, 11:25-26).

Ezek a törvény jelei, így a Szombat és Pászka ünnepei a bálványimádás ellen óvnak (5Móz.11:16). Ez a két jel a pecsét az Úr választottainak kezén és homlokán a Szent Lélek mellett. Továbbá ez az alapja a 144000 megpecsételésének az utolsó idõkben (Jel.7:3). Ez a két jel vezet a többi Szent Ünnephez.

Krisztus ezt mondta: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. (Mát.4:10, Luk.4:8). Tehát a Biblia meghatározása szerint az Istenimádat az, ha Istent szolgáljuk.

Az emberi tanítások és parancsolatok szerinti Istenimádat hiábavaló (Mát.15:8-9), mert az Atya kívánsága, hogy lélekben és igazságban imádjuk Õt (Ján.4:21,-24). Mi vagyunk az igazi körülmetélés, akik lélekben szolgálunk az Istennek, és Krisztus Jézusban dicsekedünk és nem a testben bizakodunk. (Fil.3:3). Az Vének Tanácsa Krisztussal együtt leborul Isten elõtt az imádatban. Õ méltó erre, mert Õ teremtett mindent és az Õ akaratáért vannak és teremtettek.(Jel.4:10). Krisztus parancsára imádjuk Istent, ahogy megadta azt a Törvényben (2Móz.20:3) és a Jelenések könyvében is (Jel.22:9).

3.1.1.2 Az ima tárgya

Imádkozni az Istenhez kell (Zsolt.39:12-13, 54:2-3) aki azt meghallgatja. Bármit is kérünk Istentõl, ha hittel kérjük, megkapjuk (Mát.21:22). Krisztus bemutatta hogyan kell imádkozni, amikor imádkozott az Atyjához, aki az Atya Isten (Luk.6:12). Az, hogy az ima mit foglaljon magába, a Lukács 11:1-4-ben található.

A választottak elsõdleges dolga az imádkozás és az igehirdetés (Ap csel.6:4). A Vének Tanácsának feladata a szentek imáinak figyelése (Jel. 5:8).

3.1.1.3 Egyéni és csoportos ima mások érdekében

A egy akarattal történõ csoportos imádkozás apostoli példa (Ap csel.1:14). Ezt a gyülekezet együttesen teszi (Ap Csel.12:5 )

Az imádkozás nemcsak az Egyház joga, azoké is, akikben van buzgalom, de ismeret nélkül és nem vetik magukat alá Isten igazságának. A törvény vége (célja) Krisztus, minden hivõnek igazságára (Róm.10:1-4).

Az ima segítséget hoz. Az imára válaszként jövõ vigasztalásokra helyénvaló a hálaadás új imádságokkal (2Kor.1:11). Az imáknak a Lélek által kell történnie minden idõben (Eféz.6:18). Az imában kitartónak kell lennünk (Kol.4:2-4) és ez segítségünkre válik, hogy megálljuk helyünket az igazságosságban (Efé.6:14).

Az igazak imájának megvan a hatása. A hitbõl való imádság megtartja a betegeket és a bûnük megbocsáttatik ezért bûneinket megvalljuk egymásnak és imádkozunk egymásért, hogy meggyógyuljunk (Jak.5:15-16).

3.2 Az Üdvösség és a Törvény viszonya

Az Isten a mi kõsziklánk, az erõnk, üdvösségünk és menedékünk (Zsol.18:1-2). Benne bízunk és nem félünk (Ésa.12:2).Az üdvösség megismertetése Krisztus és a prófétak hivatottsága (Luk.1:77). Ennek ismerete megadatott az Egyháznak melyben a szentek az Isten titkainak szolgálói (1Kor.4:1). Az üdvösség a Zsidóktól jött (Ján.4:22) de Krisztusban kiterjedt mindenkire, akik Lélekben és igazságban imádják Istent (Ján.4:23-24).Senki más nevében nincs üdvösség az ég alatt, amely által megmenekülhetünk (Ap csel.4:12). Az üdvösség az evangélium által jön, ami az Isten ereje, mindenkinek az üdvösségéhez, akiben a hit él, elõször a Zsidókhoz azután a pogányokhoz. Az evangéliumban megnyilvánul Isten igazsága hitbõl hitbe, mert az igazak hitbõl élnek (Róm.1:14-17). Isten nem haragra rendelte el az emberiséget, hanem az üdvösség megszerzésére Jézus Krisztus által (1The.5:9). Az Isten ismerete, Istennek tetszõ szomorúságot hoz, ami az üdvösséghez vezetõ bûnmegbánásra késztet (2Kor.7:10). Az evangélium tehát az igazság szava és az üdvösség híre, amelyben való hit megpecsételi a megtérõt az ígért Szent Lélekkel (Efé.1:13). Az üdvösséget a Szentírások által kapjuk meg. Az Isten által ihletett Szentírás képes a megtérõt az üdvösség felé irányítani a Jézus Krisztusban való hiten keresztül (2Tim.3:15-16).Ámbár Fiú, megtanulta azokból a miket szenvedett az engedelmességet . És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek,(Zsid.5:8-9).

Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bûneinek eltörlése végett, másodszor bûn nélkül jelen meg azoknak, a kik õt várják idvességökre. (Zsid.9:28). Az üdvösség, amely egyszer a szenteknek megadatott (Júd.3) mindenki számára elérhetõ, így nincsenek új jelenések Istentõl, azok után, amit Jánosnak megadott Krisztuson keresztül. Minden ami az üdvösséghez szükséges, azt a biblia magában foglalja. Az üdvösség erõ és dicsõség az Istené, és ahogy azt megjelenítette a szolgáinak Krisztuson keresztül, az nem változtatható (Jel.22:18-19).

Krisztus aki megadta a törvényt a Sinai hegyen, mint a Szövetség, vagy Jelenlét Angyala ezt mondta.

…míg az ég és föld elmúlik, a törvénybõl egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amig minden be nem teljesedik.Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok kozûl és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen….(Mát.5:18-19).

Krisztus egyáltalán nem törölte el a törvényt, ahogy õ betartotta, úgy azt parancsolta másoknak is. A törvény és a próféták Jánosig voltak, Jánostól kezdve az Isten országa hirdettetik és mindenki erõszakkal tör abba (Luk.16:16).

Könnyebb pedig a mennynek és földnek elmúlni, hogynem a törvénybõl egy pontocskának elesni (Luk.16:16-17).

A törvény Mózesen keresztül adatott, mégsem volt megtartva (Ján.7:19). Aki a törvény nélkül követi a bûnt, az a törvény nélkül vész el. Aki pedig a törvény alatt vétkezik, az a törvény alatt pusztul el (Róm.2:12), mert a bûn az törvénytelenség (1(Ján.3:4). A körülmetélés a szívben történik és a törvényben adott utasítások betartása a körülmetélés mércéje. Aki megtartja a törvényt az a szívében körülmetélt, míg aki a testben körülmetélt de a törvényt nem tartja, az olyan mint a pogányok. Azok a zsidók, akik a törvényt a szívükben tartják és így belsõleg zsidók. Ám akik zsidónak vallják magukat, de nem azok, ítélet alá esnek (Jel.3:9), és a szentek lábai elé vettetnek.

A törvény szent és a parancsolat is szent, igaz és jó (Róm.7:12). Nem a törvény okozza a halált, hanem a bûn, ami a törvény megszegése, és ami az emberek belsejében egy élõ erõként dolgozik (Róm.7:13).

A törvény Lelki, a testi ember pedig a bûn alatti szolgaságra van adva (Róm.7:14). Az igazán megtért egyén az gyönyörködik az Isten törvényében a belsõ ember szerint (Zsol.119:1; Róm.7:22), mert a törvény Krisztushoz vezeti az embert, aki a törvénynek a vége (Róm.10:4).A Lélek által vezetett személy felszabadul Isten törvénye alól (Gal.5:18). Nem azért, mert elveti a törvényt, hanem inkább képessé válik általa a belsõ akaratból való betartására, mert az engedelmesség, a Lélektõl természetünkké válik (Zsid.8:10-13). Az Isten törvénye hitbõl követendõ, nem pedig munkából (Róm.9:32). A parancsolatok iránti engedelmesség szükséges elõfeltétel a Szent Lélek megtartásához, amely azokban lakozik, akik betartják az Isten parancsolatait (1Ján.3:24; Ap csel.5:32). Ezért lehetetlen szeretni Istent és Jézus Krisztust a törvény betartása nélkül. Ez természetesen magában foglalja a szombat betartását is, mint a negyedik parancsolat azt megkívánja.

3.2.2 Kegyelem Általi Üdvösség

Mert megjelent az Isten idveztíõ kegyelme minden embernek, A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsõsége megjelenését; (Tit.2:11). Így a kegyelem Jézus Krisztus munkájának eredménye.

Az egyházat az Isten hatalma õrzi hit által az üdvösségre, amely készen áll megnyilvánulni az utolsó idõben (1Pét.1:5). A hit végeredménye a lélek üdvössége. A próféták megjövendölték az üdvösség eljövetelét, a Messiás szenvedését és az azt követõ dicsõségét, de nem tudták annak idejét, sem a Messiás kilétét (1Pét.1:9-10).

A bûn Ádámon keresztül jött a világba és uralkodott Ádámtól Mózesig. A bûn eredménye a halál (Róm.5:12). A bûn létezett, mielõtt a törvény Mózesnek meg lett adva (Róm.5:13), így a törvény következményei ismertek voltak Ádámtól kezdve, mert a bûn nem számítható fel ott ahol nincs törvény. Ezért a kegyelem bõvelkedett, hogy megmentse az embert a bûntõl és a törvénytõl. Mert a bûn elhatalmasodott a törvény alatt, hogy a kegyelem bõvelkedhessen még jobban (Róm.5:15-21).Egy embernek engedelmessége miatt sokan igazakká lesznek, hogy kegyelem uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által (Róm.5:20-21).

Nincsen azért kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak (Róm.8:1), mert a törvény beteljesedett bennünk, akik a Lélek szerint járnak (Róm.8:4).

A Lélek vezeti az egyént a Lélek dolgaira (Rom.8:5). A test szerinti gondolkodás pedig Isten ellen van. Nem veti magát alá Isten törvényének és ezt valójában képtelen is megtenni (Róm.8:7). Így a testi, vagy nem megtért ember gondolkodása arról ismerhetõ fel, hogy ellenáll Isten törvényének.

Annak a Lelke él a keresztényekben, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, és az a bennünk lakozó Lélek ad nekünk életet (Róm.8:11). Mindazok, akiket az Isten Lelke vezérel, azok az Isten fiai (Róm.8:14) az Õ kegyelmébõl. Mert a törvény Mózes által adatott, de a kegyelem és igazság Jézus Krisztus által lett (Ján.1:17).Ugyan annak a fiúságnak Lelkét kapjuk mint Jézus Krisztus, aki a testvérünk, és ami által mi is így kiálthatunk Abbá, Atyám (Róm.8:15).

A törvény magában nem tesz igazzá senkit. Az ember a Jézus Krisztusban való hit által igazul meg (Gal.2:16). Nem mi élünk többé, hanem Krisztus éli bennünk az õ életét, és az életet amelyet a testben élnük az Isten Fiában való hitben élve éljük, aki szeret bennünket és önmagát adta értünk (Gal.2:20). Mert a törvény által meghalunk a törvénynek, hogy Istennek élhessünk (Gal.2:19). De nem töröljük el az Isten kegyelmét a törvénnyel, mert nem a törvény által van igazság (Gal.2:21). A törvényt betartjuk, mert a Lélek vezet rá bennünket és a törvény az Isten természetébõl ered, aminek részeseivé válunk (2Pét.1:4), mint Krisztus.

Nem a törvény által vagyunk megmentve, hanem Jézus Krisztus kegyelmébõl (Ap csel.15:11). A bûn nem uralkodik többé a választottakon, mert nem a törvény alatt állnak, hanem kegyelem alatt és Istennek lettek a szolgái (Róm.6:14-15). Ennek ellenére mégsem követjük el a bûnt a törvényt megszegve, mert már az Isten és az igazság szolgái vagyunk nem pedig a bûné. Szívbõl engedelmessé válva, mert arra adattunk (Róm.6:17-18). Elõtte halottak voltunk a vétkek miatt most pedig életet kaptunk, együtt Krisztussal a kegyelembõl (Eféz.2:5). És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben Krisztussal, hogy megmutassa Isten a következõ idõkben az Õ kegyelmének felséges gazdagságát és jóságát Krisztus Jézusban. Mert kegyelembõl lettünk megmentve, a hit által. Ami nem az egyén munkájából ered, hanem Isten ajándéka, hogy senki ne dicsekedhessen (Eféz.2:9). Így a törvényt, Isten kegyelembõl megadott Lelkén keresztül tartjuk.

3.2.2 Kötelezettség a törvényhez

A törvény betartása folyamatos kötelesség, mert nem múlik el, sem meg nem változik, mint azt láttuk (Mát.5:18; Luk.16:17). A zsidók, Jézus idejében nem tartották be helyesen (Ján.7:19). A kor zsidó tanítói megváltoztatták azt emberi tradíciókkal (Mát.15:2-3,6; Márk.7:3,5,8-9,13) mely igává tette azt, ezáltal kísértve Istent (Ap csel.15:10)

Isten törvénye állandó és betartásuk kötelezettsége folyamatosan érvényben van. Ez mindaddig fenn áll, míg az emberiség létének kora el nem múlik.

3.2.3.1 Miért tartják a keresztények a törvényt

A keresztények kegyelembõl és nem a törvény által üdvözülnek. Miért olyan ellentétesnek tûnõ a törvény elismerése és betartása? A következõkért:

Isten törvénye az Õ természetének maradandó jóságából árad.

A törvény az Isten természetébõl ered, így mindörökre fenn áll, mert Isten maga soha nem változik, lévén jó és a végtelen jóság eredete. A Márk.10:18-ban Krisztus ezt mondta: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó csak egy, az Isten. (Mát.19:17) Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Isten jósága megtérésre vezet bennünket (Róm.2:4). Isten természete soha meg nem változó jóság. A mennyei Seregek részesei ennek a természetnek, így õk állandóakká válnak az isteni természetben és jóságban.

Ezért Jézus tegnap és ma és örökké (minden korban, aioonas) ugyanaz (Zsid.13:8). A választottak az isteni természet részesei (2Pét.1:4) és a Melkisédek rendje szerinti papság tagjai, ami örökre (aioona) megváltoztathatatlan (aparabaton) isteni papság. Krisztus képes üdvözíteni azokat, akik általa járulnak Istenhez, de õ nem Isten, akit imádunk és õ nem saját akarata szerint parancsol.

Az Isten törvénye hitbõl keresendõ nem cselekedetekbõl (Róm.9:32). Nekünk egy Új Szövetség adatott ami által az Õ törvényeit az elménkbe és a szívünkbe írja. Õ az, aki a mi Istenünk, akinek a szolgái vagyunk, imádva Õt a törvényei betartásával, amit a lelkünkbe írt (Zsid.8:10-13). A külsõ jelek semmit nem számítanak. Ami által mint keresztények és mint a lelki Izrael tagjai körülmetéltek vagyunk, az az Isten parancsolatainak belsõkbõl jövõ betartása (1Kor.7:19). Ezek azok, akikre a sárkány megharagszik, mert õrzik a parancsolatokat. Isten parancsolatainak betartása azonosítja azokat akiket üldöz (Jel.12:17). Ezek a szentek, akik megtartják az Isten parancsolatait és kitartanak a Jézus hitében (Jel.14:12).

3.2.3.2 A Keresztények mint Isten Temploma

A szentek az Isten temploma vagy szentélye a naos, akikben Isten Lelke lakik. Bárki megrontja az Isten templomát, az Isten azt megrontja, mert az a templom az szent és az a templom mi vagyunk (1Kor.3:16-17). Ennek okáért a keresztény köteles a saját testét egészségben megtartani, mint a Lélek tárhelyét, mert Isten szava szerint Õ fog bennünk lakozni, és közöttünk járni és Õ lesz a mi Istenünk. El vagyunk választva, és meg vagyunk szentelve. Isten a mi Atyánk és mi az Õ gyermekeivé leszünk (2Kor.6:16-18 nem szószerinti idézetek több Ó Szövetségbeli írásból; 3Móz.26:12; Ezék.37:27; Ésa.52:11; 2 Sám.7:14).

3.2.4 A Tíz Parancsolat

Az Egyház elkötelezett a tíz parancsolat betartására, ahogy az a 2Móz.20:1-17 és 5Móz. 5:6-21-ben található.

Az elsõ parancsolat

Én az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptomnak földérõl, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én elõttem.

Az Atya Isten az egyedüli igaz Isten (Ján.17:3) és nincs elohim ami Õ vele vagy Õ elõtte egyenlõ lenne. Megengedhetetlen tehát bárki mást imádni, vagy máshoz imádkozni, beleértve Jézus Krisztust is.

A második parancsolat

Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltõnszeretõ Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyed íziglen, a kik engem gyûlölnek.

Ezáltal tiltott akármilyen alak vagy kép használata bármirõl, úgy az Istentiszteletben, mint szimbolikus viseletben. Ezért az egyház tagjai számára tilos a kereszt viselete, mint vallási szimbólum. A parancsolatok betartása az részben az azonosítója a vallásnak ami belülrõl jön, és nem használ külsõ szimbólumokat.

A harmadik parancsolat

Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az õ nevét hiába felveszi.

Az Úr Isten neve az felruház hatalommal, így ez a törvény nem csak egyszerûen a káromlásra vonatkozik, hanem mindazokra, akik hamis vallási tanításokban az Isten szavára hivatkoznak Jézus Krisztus nevében.

A negyedik parancsolat

Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek a szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belõl van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

 

A hetednapi szombat megtartása kötelezõ része a hitnek. Nincs keresztény, aki Istent szolgálja és nem becsüli a szombatot. Más napra áttenni a szombati Istentiszteletet és pihenést, az nemcsak ezt a parancsolatot szegi meg, hanem átalakul bálványimádásba, ugyanis Isten határozott akaratán kívül áll. Ez lázadásnak minõsül, ami pedig olyan, mint a varázslásnak bûne (2Sám.15:23). Kapcsolatban áll a második parancsolattal, ami kihat a negyedikre. Az ez iránti engedetlenség bálványimádattá válik. Ugyanez vonatkozik annak a naptárnak a bevezetésére, amely áthelyezi a hét hetedik napját a hét elsõ napjára.

Az elsõ négy parancsolat meghatározza az Isten és ember közötti kapcsolatot és magába foglalja a törvény elsõ nagy részét, nevezetesen: Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, és teljes erõdbõl. Ez az elsõ parancsolat. (Márk.12:30) Ez az elsõ és nagy parancsolat (Mát. 22:37-38).

Isten népe azonosítható az elsõ négy parancsolathoz való ragaszkodásáról és minden olyan dolog elkerülésétől, ami veszélyeztetné ezek betartását.

A második nagy parancsolat

Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat (Mát.22:39; Márk.12:31)

A második nagy parancsolat egybefoglalja azokat az emberi kapcsolatokat érintõ törvényeket, amit az utolsó hat parancsolat határoz meg.

Az ötödik parancsolat

Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.

A családon belüli kapcsolat az alapvetõ eleme minden nemzetnek, és tükrözi a nép hozzáállását és viszonyát az adott vallásrendszerhez, amelyben élnek.

A hatodik parancsolat

Ne ölj.

A keresztények a Lélek szerinti törvény alapján ítéltetnek, ami a más iránti ok nélküli haragot sem engedi meg. A harag magával hozza az erõszakot. Bárki haragszik embertársára ok nélkül, az ítélet alá esik, aki pedig megsérti embertársát, az megérdemli, hogy törvényszék elé vigyék. Aki azt mondja másra: Bolond az méltó a gyehenna tüzére (vagy a halálra) (Mát.5:22).

A hetedik parancsolat

Ne paráználkodjál

Itt is a magasabb törvény alapján esik ítélet alá a keresztény, mert ha már kívánkozik más után mint az õ házastársa, az bûn (Mát.5:28).

A nyolcadik parancsolat

Ne lopj.

A lopás kárt okoz embertársunknak és megrontja a viszonyt köztünk és Isten között

A kilencedik parancsolat

Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

Igaznak lenni az igazságosság, így a keresztény nem lehet igazságos, ha nem igazat állít. Hamis tanúvallomással elfedett igazság megakadályozhatja a keresztény üdvösségét

A tizedik parancsolat

Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit a mi a te felebarátodé.

 

A kívánkozás egy lelki folyamat, ami elõbbre teszi az anyagi javak vagy szexuális kapcsolatok megszerzését, mint az Istennel való személyes viszony fenntartását, ebben az értelemben tehát bálványimádás. Egy tárgy válik a kívánság központjává, ami így megszegi a többi parancsolatot is, mert a kívánkozás az elõfutára a bûnnek. Ez egy olyan kör, amit ha egy helyen megszakítunk, akkor az egész megszakad. A törvényben nincs relativitás. A törvény megszegése a bûn. Krisztus elmagyarázta a törvény igazi értelmét, Máté. 5:21-48-ban, ahogy az vonatkozik a 2Móz.20:13; 5Móz.5:17;16:18-ban írottakra. Lásd még Luk.12:57-59.

A szülõk feladata tanítani a parancsolatokat a gyermekeiknek növekedésük folyamán. Ezek a jelek a kézfejen és a homlokon (gondolatok és tettek) és szögezendõek az ajtófára.

3.2.5 Egyéb törvények az emberi cselekedetek irányítására

3.2.5.1 A táplálkozási törvények

A táplálékra vonatkozó törvények 3Mózes 11:1-47 és 5Mózes 14:4-21-ben találhatóak Ezek az emberi test egészségének szabályzására adattak, és fizikai törvényszerûségeken alapulnak. Ezt a parancsolatot Isten, a szenté válással hozza kapcsolatba, hogy a test méltó lakhely legyen a Szent Lélek számára. Az ételtörvényeknek határozott tudományos alapjai vannak. Tilos a vér 5Mózes 12:16 és a zsír fogyasztása 3Mózes 3:17. Semmi magától elpusztult, vagy vadtól széttépett állat nem ehetõ Ezékiel 44:31. A gyümölcsökre és azok fogyasztására vonatkozó törvények megtalálhatók 3Mózes 19:23-26-ban. Ezeknek a törvényeknek lelki értelmezése is van.

3.2.5.2 A Szombat

A hetednapi szombatnap megtartandó (2Móz.20:8-11; 5Móz.5:12-15) mint az Isten határozott parancsolata és mint egyike a tíz parancsolatnak. Ezek határozott utasítások minden embernek és minden korra. A szombat az szent nap. Annak megrontója kiírtatik az õ népe közül (2Móz. 31:14-15). Ez egy állandó szövetség Izrael és Isten között, elismerve Õt mint a teremtõt. Minden keresztény része a lelki Izraelnek, és minden pogány az Izraeli nemzet részévé válik. Tehát a szombat az maradandó jel Isten és az Õ népe között minden korban. A szombat megrontásának eredménye az halál, vagyis magával hozza a Szent Lélek megvonását és az elsõ feltámadásban való részesedést, áthelyezve az egyént a második feltámadásba (Jel.20:5).A szombat az gyönyörûség és becsülendõ, mint az Úr szent napja. Nem a semmit tevés napja, hanem a szent gyülekezéseké (Ésa.58:13-14). Nem lehet munkálkodni, sem terhet hordani (Jer.17:21-22).

A mi Urunk is betartotta a szombatot élete folyamán (Márk.6:2). Az apostolok szintén tartották a szombatnapot ( az Úr ünnepeivel együtt) és ezt kell tenni nekünk is. A Milléniumi uralkodása alatt az Úr visszaállítja a szombatot, az új holdakat és az Úr ünnepeit a törvény erejével. Az utolsó napokban, a Messiás uralkodása alatt a nemzetek melyek nem vetik magukat ez alá, büntetésben részesülnek (Ésa. 66:22-23; Zak.14:16-19).

3.2.5.4 Az Újholdak

A törvény által az újholdak betartása kötelezõ (4Móz.10:10, 28:11-15; 1Krón.23:31; 1Krón.2:4, 8:13, 31:3). A vásárlások ugyanúgy tiltottak, mint a szombatnapon (Ámós. 8:5). Izrael tartotta az újholdakat (Ésa.1:13-14; Ezsd.3:5; Neh.10:33; Zsol.81:3; Hós.2:11), mint az egyház is tette évszázadokon keresztül. Az egyház tartotta az újholdakat a szombattal és az Úr ünnepeit (Kol.2:16). Az újholdak tartva lesznek az újjárendezõdésben a Messiás uralma alatt csakúgy, mint a szombatok (Ésa.66:23; Ezék. 45:17, 46:1.3.6).

3.2.5.4 Az Úrnak Ünnepei

Az Úr évenkénti ünnepeit 3Mózes 23:1-44 és 5Mózes16:1-16-ban láthatjuk. Ezek az évenkénti ünnepek az Úr megváltásának a tervét tükrözik. Az Úr ünnepei:

Az Úrnak Pászkája és az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe

Pünkösd

A Kürtök ünnepe

Az Engesztelés napja

Sátorok ünnepe

Az utolsó nagy nap

Ezek kötelezõ ünnepek, mindegyik a maga sajátos tennivalójával, melyek szintén jelek Isten és az Õ népe között. Az Úr ünnepei szombatként tartandóak.

3.2.5.5 Házasság

A házasság szent intézmény. Jelképezi az egységet Krisztus és az egyház között az Isten alatt (Jel.19:7,9). Ezt Jézus példabeszédekben magyarázta el Máté 22:2-14-ben. Az állandóan folyamatban levõ kapcsolat, a lelki felkészültségen alapszik (Mát.25:10). Az utolsó helyreállítás kezdetétõl fogva nem lesz többé házasság. A házasság az emberiség számára adatott és a mennyei seregeknek ebben nincs részük (Mát.22:30). Az emberek a feltámadás után nem házasodnak, sem férjhez nem mennek (Márk.12:25). Akik méltóak az új életre a feltámadáson keresztül, azok az angyalokhoz hasonlóan Isten fiaivá válnak és nincs többé házasság (Luk.20:34-36).

Miután a teremtésben a fizikai lét fázisa megszûnik, a házasság intézménye is megszûnik létezni. A házasság Ádám teremtésétõl kezdve lett bevezetve, aminek okáért elhagyja a férfi az õ szüleit és ragaszkodik a feleségéhez. (1Móz.34-36).

A feleség a szövetség által válik feleséggé az Úr elõtt, aki Istentõl való utódot akar ebbõl a szövetségbõl. Az Úr gyûlöli a válást mert az kegyetlenség (Mal.2:16). Bár a válás engedélyezett volt Mózes alatt, a keresztények nem küldhetik el házastársukat, csak paráznaság vagyis hûtlenség esetében (Mát.5:31-32). Amit Isten egybe rendelt azt ember el ne válassza (Mát.19:3-12). Ahol a nem hívõ házastárs akar a hívõvel élni a házasság érvénye maradando (1Kor.7:10-16).

3.2.6 Anyagi szolgáltatások

3.2.6.1 Istenhez

Az Istennek adandó anyagi szolgáltatások megtalálhatóak 5Mózes 12:5-19-ben. Minden keresztény egyéni felelõssége az egyház mûködésének fenntartása. Ennek alapelve a tized, ahogyan azt felajánlották Istennek, a papokon és a Lévitákon keresztül, miután bevonultak Izrael földjére (5Móz.12:9-14).Ez megelõzte a templomot. A templomi adót az engesztelés napján gyûjtötték egybe. Ennek az adónak a bevételérõl ír Nehémiás10:32. A munka folytatódik a Messiás Milléniumi uralkodásáig (Mal. 3:1-6). Isten elrendeli a nemzetnek, hogy térjen meg hozzá és Õ is hozzájuk fog térni (Mal.3:7). A megtérés foka kihat a munkára és annak a munkának az anyagi támogatására (Mal.3:7). A tized nem fizetésével csalást követünk el és meglopjuk Istent (Mal.3:8-10). A tizedek együttes befizetése lehetségessé teszi a munka folytatását és biztosítja Isten áldását (Mal.3:10-12).

Ez az Isten felé irányuló felelõsség fennáll az apostolok ideje óta, ha nem is mindig gyakorolták, vagy a lelkészeti vezetõség idõnként felfüggesztette (Kor.12:13-18). Amikor Krisztus kettesével elküldte a hetven tanítványt, õket azoknak a gyülekezeteknek kellett eltartani akikkel dolgoztak (Luk.10:1-2). Akik a szent dolgokban munkálkodnak, és akik az evangéliumot hirdetik azok az evangéliumból élhetnek (1Kor.9:13-14). Az egyháznak tehát felelõssége azoknak a szükségleteit biztosítani, akik teljes idejükben az egyházért dolgoznak, és az evangéliumot hirdetik (1Tim.5:17-18); 5Móz.24:14-15).

A tized megfelelõ Isten számára, ha az nem tudottan jogtalan haszonból, vagy bálványoknak való áldozatból ered (1Kor.10:27). A tizedek a gyülekezetnek fizetendõk, hogy abból segíthessék a rászorulóikat (Tim.5:9-10,16). A tizedeket a helybeli gyülekezetek gyûjtik be és tized tizedét a vezetõségi tanács számára elküldik a 4Mózes 18:26 és Nehémiás 10:37-39 alapján. Az elsõ gyümölcsök befizetése nem késlekedhet (2Móz.22:29). A föld zsengéjének elsejét, közvetlenül az Úr ünnepeinek elején be kell szolgáltatni, különösen a sátorok ünnepének az elsõ estéjén, az egybegyûjtéskor (2Móz.23:19). Az elsõ szülött az szintén szent az Úr számára (4Móz.18:15-18).

3.2.6.2 Egymás iránt

A keresztény, aki nem viseli gondját az övéinek, különösen a közvetlen családon belül, az megtagadta a hitet és rosszabb a pogányoknál (1Tim.5:8).

A keresztény nem lehet elnyomója embertársának, és nem tarthatja vissza munkásának a bérét (5Móz.24:15). Minden kölcsönt idõben vissza kell fizetnie. A szombatév idején köteles elengedi a kölcsönöket és hiteleket, amivel egy másik keresztény tartozik neki (5Móz.15:1-3; Neh.10:31).

A tizedek az Úr ünnepeinek megtartásához több helyen meg vannak említve. Ez a második tized, ami nem fogyasztható a saját lakhelyen, hanem csak az Úr által kiválasztott területen (5Móz.12:17-19).

A szombatévek ciklusának harmadik évében, tizedek fizetendõk a nép szegényeinek érdekében (5Móz.14:28, 26:12). Ez a harmadik tized, aminek fizetés évei 1994-95, 2001-2, 2008-9, 2015-16, 2022-23, 2030-31. A 2030-31 beli év az elsõ harmadik tized éve az új Millenium új Jubileumi ciklusának. Ez a 27-28 és 77-78 Jubileumi éveken alapszik az Ezékiel 1:1 alapján. A harmadik tized kötelezettsége változó lehet a gyülekezetek alkotmánya által, azokon a helyeken, ahol a társadalmi biztosítás kielégítõ.

A szombat évek a föld, a szõlõk és gyümölcsösök pihenõ évei, hogy a nép szegényei és a mezei vadak ehessék mindazt, ami magától megterem és a föld regenerálódjon (2Móz.23:10-11). A szombat évek szent évei a következõk 1998-99, 2005-06, 2012-13, 2019-20, 2026-27 a Jubileumi év 2027-28-ra esésével.

Aki kegyelmes a szegényekhez az az Úrnak kölcsönöz, aki visszafizet a jótéteményekért (Péld.19:17), és nem lesz neki szüksége (Péld.28:27), a mennyekben szerez magának kincseket (Márk.10:21). Isten képes bõséget adni, hogy mindenben mindenkor teljes elégsége legyen a szenteknek, akik meggazdagodnak teljes jószívûségre, amely általuk hálaadást szerez az Istennek (2Kor.9:6-12).

3.2.7 Hadviselés és szavazójog

3.2.7.1 Hadviselés

A szentek a Magasságos Isten papjai. Keresztényhez nem méltó cselekedet életet kioltani (2Móz.20:13; Mát.5:38-48; Luk.6:27-36). Ha Krisztus szolgái a világhoz tartoznának, akkor harcolnának, hogy ne kerüljenek a világi hatalmak kezébe (Ján.18:36). Bár ebben a világban élnek, nem a test szerint van harcuk (2Kor.10:3). A választottak fegyverei az Istennek erõssége, ami leront minden magaslatot (2Kor.10:4). Ám a kereszténynek kötelessége a saját hazáját és annak uralkodóit támogatni és imádkozással teli engedelmességgel szolgálni a nemzet érdekét, hogy Isten megmentse azt az Õ ereje által.

3.2.7.2 Szavazójog

A keresztényeknek be kell tartani a hazájuk törvényeit, ha azok nem sértik vagy ellenkeznek a bibliai törvényekkel. Ahol a törvény azt megkívánja, a keresztények tanúbizonyságot tehetnek szavazatuk által ott, ahol az nem ellenkezik Isten parancsolataival. A vezetõk megválasztását az 5Mózes 1:9-14 bõl példázhatjuk, úgyszintén Hóseás Millenniumi próféciája alapján (Hós.1:11). A politikai harcokban való részvétel viszont a háborúskodás kiterjedése.

4. Fejezet

 

Doktrínák a Messiásról

 

4.1 A Messiás emberi eljövetele elõtti léte

 

Jézus Krisztus emberi eljövetele elõtt létezett, mint egy lelki lény. Létezett a teremtés kezdetétõl (Ján.1:1) lévén az elsõ szülött a teremtésben (Kol.1:15), így Isten teremtésének kezdete (Jel.3:14). Az Ószövetség könyveiben õrá vonatkoztak a Yahweh Angyala, és a Szövetség Jelenlétének Angyala nevek. Õ volt az angyal, aki kihozta Izraelt Egyiptom földjérõl és átvezette õket a Vörös Tengeren. Õ volt az angyal a felhõben és az angyal aki Mózessel beszélt a Sínai hegyen (Ap csel.7:35-38). Õ volt az El Bethel vagy El, Isten az Isten házának fõpapja (1Móz.28:17,21-22, 31:11-13; Zsid.3:1). Krisztus volt a Ha Elohim angyala (31:11-13). Õ lett kinevezve, mint elohim, az õ elohimja által (Zsol.45:6-7), aki az Atya Isten. Aki hû volt ahhoz, aki õt elrendelte, mint fiút, úgy ahogy Mózes is hû volt az õ egész házában (Zsid.3:2), de csak, mint szolga.

Krisztus eljött a világba, hogy tanúbizonyságot tegyen az igazságról (Ján.18:37). Az õ országlása a földön ezután jön el. Õ az aki el volt rendelve a világ megalapítása elõtt és megnyilvánult az idõk végén miértünk (1Pét.1:20).

4.2 A Keresztre feszítés és a feltámadás

Krisztus a világ megmentéséért lett elküldve, a bûneink elvételéért (Mát.1:21, 9:6; Márk.3:28), mint áldozati bárány (Jel.5:6-8). Megöletett a világ kezdete óta, ahogy azt az Atya az Isteni mindentudása által meghatározta (Jel.13:8).

Ha az emberiség nem hisz Krisztusban, mint Messiásban, úgy bûneikben elpusztulnak (Ján.8:24).

Krisztus meghalt a bûneinkért, és temetése után feltámadott a harmadik napon, amint azt a Szentírás megírta (1Kor.15:3-4), majd megjelent több mint ötszáz hívõ elõtt (1Kor.15:5-6). Krisztus már feltámadott aznap elõtt, amit vasárnapnak, vagy a hét elsõ napjának nevezünk (Ján.20:1; lásd még a kérdéses Márk 16:9-10-et, ahol a hétnek elsõ napján r feltámadott vala ). Határozottan kijelentette, három napot és három éjszakát lesz a föld mélyében a Jónás próféta jeleként (Mát.12:39-40; lásd szintén Luk. 24:6-8).

Krisztust keresztre feszítették (Mát.27:32-50; Márk.15:24-37; Luk.23:33-46; Ján.19:23-30) kb. a harmadik órában, azaz de. 9 órakor (Márk. 15:25) ami tartott a kilencedik óráig, azaz du. 3-ig (Márk.15:33) a Niszán 14-én. Bizonyíték nincs arra, hogy ez kereszt volt-e vagy a késõbb elterjedt T kereszt. Ettõl függetlenül a kereszt nem használható vallási szimbólumként, mert elterjedése nem keresztény õsi babonákból ered.

Krisztust megfeszítették és õ feltámadt (Márk. 16:6). A feltámadása után felment az Atyjához, aki a mi Atyánk is, és az Istenéhez, aki a mi Istenünk is (Ján.20:11-18). Most az Istennek jobbján van, akinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erõk (1Pét.3:22).

Krisztus erõt adott az egyháznak, az apostolokon keresztül a bûnök megbocsátására és visszatartására (Ján.20:22-23).

4.3 Krisztus második eljövetele

Krisztus elõször eljött, mint áldozat, a bûnök megváltásáért. Elõször nem mint Messiás Király jött el, amit a zsidók akkor nem értettek meg. Õk olyan királyt vártak aki harcol értük (Mát.27:11,29,37; Luk.23:2-3, 37-38; Ján.19:14-16). Mégis egyesek a Szent Lélek által felismerték, mint Izrael Királyát. (Ján.1:49, 12:13-15) így beteljesítve próféciákat (Zak.9:9).

Jézus újra eljön a szent angyalok élén, dicsségben, mint a Messiás Király (Mát.25:31; Jel.17:14). Eljövetele tisztán látható lesz, mint villámlás az égben (Mát.24:27). Uralkodni fog a feltámadott szentekkel (Jel.20:4).

Megjelenésekor megsemmisíti a törvénytaposót a (2Thes.2:8) és minden világi hatalmat. A törvénytaposó a Sátán erejébõl nyeri el az uralmát, a hazugság minden hatalmával, jeleivel és csodáival (2Thes.2:9). Ez a hit elhagyás az Isten Templomára lesz küldve, mert nem szerették annyira az igazságot, hogy megmenekülhessenek. Ezért Isten rájuk bocsátja a tévelygés erejét és hazugságokat hisznek el, mert nem ragaszkodtak az igazsághoz, hanem a hazugságokban gyönyörködtek (2Thes.2:10-12). Az Úr elpusztítja ezt a hamis rendszert, az õ szájának leheletével és megjelenésének feltûnésével (2Thes.2:8).

4.4 Krisztus ezer éves uralma

Krisztus uralkodni fog a földön a feltámadott szentekkel, ezer évig (Jel.20:3-4). Sátán ezer évre megköttetik és a feneketlen mélységbe tartaroo, vettetik, ami a lázadó angyalok foghelye az ítéletig (2Pét.2:4). A szentek, akiknek fejüket vették a Jézus bizonyságáért és az Isten szaváért és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették fel annak bélyegét homlokukra és kezeikre; azok élnek és uralkodnak Krisztussal ezer esztendeig (Jel.20:4). Ez az elsõ feltámadás (Jel.2:5). A többi halott nem támad fel életre, az ezer év végéig (Jel.20:5). Ez a második, vagy általános feltámadás.

Ezalatt az ezer éves uralkodás alatt, Krisztus újra felállítja az Isten Országát azok szerint a törvények szerint amelyeket megadott a Sínai hegyen. Ez onnantól kezdõdik, miután megveti lábát az Olajfák hegyén (Zak.14:4-6). A nemzetek harcolni fognak Jeruzsálem ellen és elpusztulnak (Zak.14:12). A túlélõk, a népek közül minden évben felmennek imádni a Seregek Urát és ünneplik a sátorok ünnepét (Zak.14:16). A szombat, az újholdak és az Úr ünnepei mind kötelezõek lesznek, és a törvény Jeruzsálembõl fog jönni. A nemzetek, akiktõl nem mennek küldöttségek Jeruzsálembe a sátorok ünnepét megünnepelni, nem kapnak esõt a megfelelõ idõben (Zak.14:16-19).

Az ezer esztendõ végén Sátán eloldatik a fogságából, és újra megtéveszti az összes nemzetet a föld színén (Jel.20:7-8). Egybegyûjti a népeket egy újabb háborúra, de elpusztulnak a mennybõl jövõ tûz által (Jel.20:9); Sátán is elvész a tûz tavába. Ekkor történik az általános feltámadás és a megítéltetés, vagyis az ítélet napja (Jel.20:13-15).

5.Fejezet

A Gonoszság problémája

5.1 A Gonoszság léte az angyalok lázadása által

Sátán, lázadása miatt alávettetett a menybõl, mert lázadásával megpróbálta saját akaratát az Atyáéval egyenlõvé, vagy annál hatalmasabbá tenni. Ez bálványimádás és egyenlõ a varázslás bûnével (1Sám.15:23). Sátán megpróbálta magát egyenlõvé tenni a Magasságos Istennel, az Atyával. Krisztus ezzel ellenben nem tartotta ezt céljának, hanem mindenben alávetette saját akaratát az Atyáénak (Ján.4:34).

A ki, amikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy õ az Istennek egyenlõ,

Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

Annakokáért az Isten is felmagasztaltá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;

Így Isten felmagasztalta Krisztust az engedelmessége által, mert alávetve magát nem akarta saját lényét Isten fölé helyezni, mint ahogy azt tenni akarta az elohimok és a bene elohim egy harmada.

Lukács 10:18-ban Krisztus elmondja amint látta Sátánt, mint a villámlást lehullani az égbõl. Sátán magával vonta az angyalok, vagy csillagok egyharmadát (Jel.12:4). Ezek az angyalok Sátánnal együtt a földre vannak vetve (Jel.12:9). Ennek a levettetésnek az eredménye szimbolikusan megmutatkozik a Jelenések 8:10-ben írtak alapján, ahol a harmadik angyal bemutatja a pusztítást a teremtés egyharmadában, amit ez a leesés okozott. Az elbukott angyalok elhagyottak lettek. Az angyalok, vagy mennyei seregek, az Isten szentélye a lelki világban. Lázadásuk a mennyei szentély egyharmadának megszûnését eredményezte és a földi hatalmak megnyitják szájukat az Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazzák az õ nevét és szentélysátorát (Jel.13:6). Ebbõl láthatóan, az Isten mindkét szentély sátorban lakozik, úgy a mennyei seregekben, mint a földön élõ választottakban.

    1. A predesztináció doktrínája

Isten az, aki megnyitja a választottak értelmét Krisztuson keresztül, a Szent Lélek erejével az apostoloktól kezdve, hogy az Írások érthetõek legyenek, (Luk.24:45). Krisztus példázatokban beszélt, hogy akik nem választottak azok nehogy megtérjenek és megmeneküljenek (Mát.13:10-17), mielõtt megadatott nekik az ítélet alá esni. Isten kegyelmes és nem az Õ akarata, hogy bárki elpusztuljon. Ezért az Õ mindenható akaratából történik az elhívás a megadott célokra. Akiket elõre ismert, azokat elrendelte, hogy az Õ Fiának hasonmásai legyenek, mint elsõ szülöttek a sokak közül. Akiket elrendelt azokat el is hívta, akiket elhívott azokat igazzá tette, és akiket igazzá tett azokat meg is dicsõített. Mit mondhatunk hát? Ha Isten velünk van ki lehet ellenünk? (Róm.8:28-31).

5.3 A halottak állapota

A halottak a csend (Zsolt. 115:17) és sötétség (Zsol.143:3) állapotában vannak. Nincs örökkévaló lélek. Egy sorsa van minden embernek (Préd.9:3). A halottak semmirõl nem tudnak (Préd. 9:7).

Némelyek az régi korokból nem támadnak fel (Ésa.26:14; lásd a megjegyzéseket).

A halott szentek azok alszanak, vagy elaludtak ( Mát.9:24; Ján.11:11; 1Kor.11:30, 15:6,18,51; 1Thes.4:13-15; 2Pét.3:4).

5.4 A halottak feltámadása

Isten csodát tesz a halottakkal és feltámasztja õket, hogy azok dicsőítsék a nevét (Zsol.88:10). Amikor feltámadnak dicsérik majd az Ő szeretetét (Zsol.88:11). Jób tudta, hogy az õ megváltója él (Jób19:25) aki eljön és megáll a halottak felett. Jób azt is tudta, hogy a feltámadásban, teste nélkül látja meg Istent, a saját szemeivel (Jób.19:25-27).

Krisztus feltámasztott halottakat, hogy megtudjuk õ a Messiás (Mát11:4-5). Lázár, példája volt a feltámadás erejének (Ján.11:11). A feltámadás közismert tény volt ebben a korban, és tudták, hogy a várt Messiásnak ereje lesz a halottak feltámasztásához (Mát.14:2).

Ezért értelmezték a halált alvásnak, amibõl átváltozunk az utolsó trombitaszóra (1Kor.15:51). A szentek nemzedékei alszanak, és a Messiás eljövetelekor, az akkor élõ szentekkel együtt élednek fel örök életre, lelki testben (1Kor.15:44). Az alvók mind feltámadnak, akik pedig élnek az Úr eljövetelekor, nem elõzik meg azokat, akik alszanak (1Thes.4:13-15). Az Úr eljön az égbõl az arkangyal szavával, és harsonának hangjával, és feltámad elõször mindaz, aki Krisztusban meghalt. Azután az akkor élõk, akik megmaradtak elragadtatnak azokkal együtt a felhõkbe és ekképpen mindig az Úrral lesznek (1Thes.4:16-17).

A szentek feltámadásával elkezdõdik az ezer éves uralkodás, és vasvesszõvel uralkodnak a nemzetek felett (Jel.2:26-27).

A feltámadásban nincs házasodás (Mát.22:30). A szentek lelki életre támadnak fel. Krisztus meghalt értünk, hogy ébredésünktõl együtt éljünk õ vele (1Thes.5:10).

Fontos annak a megértése, hogy csak az igazak a részesei az elsõ feltámadásnak. Az igazak azok, akik Isten igazsága szerint élnek. Az igazság elferdítése, ha nem követi megtérés, az elsõ feltámadásból való kieséssel jár.

5.5 A gonoszok büntetése

Az emberiség az igazság gyakorlásának leckéje alatt áll. Istennek nem akarata, hogy bárki elvesszen, hanem hogy mindenki megtérésre jusson (2Pét.3:9).

Ha Isten vissza vonná a lelkét, minden ember elpusztulna és vissza térne a porba (Jób.34:15). Az embernek nincs örökké élõ lelke.

Nem az egész emberiség részese az elsõ feltámadásnak, ami egy jobb feltámadás (Zsid.11:35), hanem a többiek a Krisztus ezer éves uralma utáni, második feltámadásban kelnek újra életre. Ez egy ítélkezési folyamat, ami Ésaiás 65:20 alapján száz évig tart. Az ítéletre feltámadottak (Ján5:29) hibáik kijavítására, és az igazságban való élet gyakorlására támadnak fel, hogy felkészüljenek az örök élet követelményeire. A görög szó (kriseoos) (ami kárhozatnak van fordítva a Károliban) döntést is jelent. Ezalatt az ítélkezési idõ alatt döntetik el a sorsuk.

Az ítélkezés a helyes cselekedetekhez való viszonyulás alapján történik. Jelenthet büntetést és megrovást, de mivel az emberiség döntõ többsége eddig nem részesült Isten ismeretében és az Õ igazságában, ezért nem vonhatóak felelõsségre ilyen értelemben. A gonoszok fokozott átnevelésben változhatnak meg. Ha a második feltámadásban adott száz év alatt nem térnek meg, vagy nem akarnak megváltozni, Isten hagyja õket meghalni és testük a Gyehenna tüzében pusztul el (Mát.5:22,29,30, 10:28, 18:9, 23:15,33; Márk.9:43,45,47; Luk.12:5; Jak.3:6).

Az Új Szövetségben három szó fordítódott a pokol szóra. Ezek SGD 86 Hades, amely egyezik a SHD 7585 Sheol, szóval aminek jelentése a sír, vagyis a gödör amelybe a halottakat fektetik. A második a SGD 1067 Gehenna, mely Héber eredetû és Hinnon Völgyére vonatkozik. Ez Jeruzsálem szemétgyûjtõ helye volt, ahol elégették a lomot és az elhullott állatok tetemeit. Krisztus erre utalt szimbolikusan, mint a test és lélek elvesztésének helye az ítélet után (Mát.10:28). A harmadik szó SGD tartaros az a mélység, ahol a bukott angyalok vannak fogva tartva.

Az örök gyötrelem (kolasin, büntetés kiszabása) ami Máté 25:46-ban olvasható az ellentéte az örök életnek. Ez egyszerûen a halál. A büntetésnek bosszúból történõ értelmezését, a Zsidók 10:29-ben található timoria szó foglalja magában. A 2Kor. 2:6-ban használt epitimia szó a megbecsülés és állampolgárság szóból ered, így a büntetés értelmezhetõ a megbecsülés, és közösség elvesztéseként, vagy mint kitagadás.

Tehát nincs hely, ahol a halottakat az örökkévalóságon át kínozzák. A szentek az elsõ feltámadásra vannak elhívva és a népek tanítása lesz a munkájuk, a Millenium ideje alatt. A démonok az õ munkájuk alapján ítéltetnek meg és a világ számára õk lesznek az elérendõ eredmény mércéje. Akik most vannak az ítélet alatt, azoknak a halálára utal az elalvás.

Az emberiség nagy többsége, akik nem részei a választottaknak, most nincsenek az ítélet alatt. Õk azok, akik a második feltámadásban ítéltetnek meg cselekedetik alapján (Jel.20:12-13). A második, általános feltámadáson kívül nincs más feltámadás. Akik ekkor megtérnek, csakúgy, mint az elsõ feltámadás szentjei, örök életet nyernek. A meg nem térõk egyszerüen meghalnak, mikor a testük elég a tûznek tavában. Ez a második halál, amibõl nincs feltámadás és ami után nincs többé halál, sír, vagy Hades, mindezek a tûznek tavába vettetnek (Jel.20:14). A gonoszok, akik élnek a Messiás eljövetelekor, mind elpusztulnak (Mal.4:3), és a második feltámadásba kerülnek.

Júda, vagy a Zsidók törzsének büntetése az, hogy a második feltámadásba kerülnek Krisztus megtagadása miatt. Ennek az országnak a fiai azok, akik kivettetnek a külsõ sötétségre (Mát.4:3). Az egész nemzet a második feltámadásra utaltatott, ahelyett, hogy részesültek volna az Isteni természetben (2Pét.1:4) és az elsõ feltámadásban. Azonkívül, hogy Júda törzsébõl is lettek a választottakhoz sorolva (Jel.7:5), a törzs egészében nem lett az elsõ feltámadásra választva, mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak (Mát.22:13-14). Sokan, akik vallják Krisztus nevét, de rosszul bánnak a választottakkal, és akik nem veszik komolyan az elhívásukat (Mát.25:30), szintén a második feltámadásba jutnak (Mát24:51, 25:30). Sokan lesznek, akik kimaradnak (Luk.13:26-28) és akik részesülnek az elsõ feltámadásban, azok jutalma a munkájuk alapján dõl el (Luk.13:30).

6.Fejezet

Az Egyház

6.1 Kik vagy mi az Egyház?

Krisztus ígérete, hogy a kõsziklára épített egyház felett nem diadalmaskodnak a halál erõi (Mát16:18). Isten a kõszikla, melyre az egyház épült. Az egyház a elhívottak gyülekezete. Nem egy épület vagy testületi társaság. Az egyéni gyülekezetek neve: Isten gyülekezete (1Kor.1:2; 2Kor.1:1 és a Korinthusi gyülekezetre vonatkozón 1Kor.11:22). A név használható az egész egyházra, mint Isten gyülekezetére (Ap.Csel.20:28; Gal.1:13; 1Tim.3:5) és mint Isten gyülekezetei (1Kor.11:16; 1Thes.2:14; 2Thes.1:4). Az 1Kor. 14:33-ban levõ utalás a gyülekezetek szentjeire, a gyülekezetekben lévõ tagokra vonatkozik. A különbözõ területeken fekvõ gyülekezetek felelõsek voltak a saját dolgaikért.

Az egyéneket Isten hívja el és adja Krisztusnak (Ján.17:11-12; Zsid.2:13, 9:15). Az Úr naponként növeli azok számát, akik üdvözülnek (Ap.Csel.2:47). A gyülekezetek lakhelyük által azonosítottak (Róm.16:1; 1Kor.1:2; 1Thes.1:1; 2Thes. 1:1; 1Pét.5:13) és sok esetben kis létszámú, házakban találkozó csoportokból álltak (Róm.16:5,23; 1Kor.16:19; Kol.4:15; Filem.1:2). Minden Krisztus lábai alá vettetett és mindenek felett Õ egyház feje (Efé.1:22). Isten, az egyházon keresztül nyilvánítja meg az Õ bölcsességét a mennyei fejedelemségeknek (Eféz.3:10). Az egyház Krisztus teste, aminek Õ a feje és aminek a test alá van rendelve. Krisztus Önmagát adta az egyházért, ami minden családfõnek követendõ példa a családokon belül (Eféz.5:23-26). Az egyház Krisztus elé van állítva, hogy ne mutatkozzon rajta semmi hiba, vagy tisztátalanság, hanem megszentelve, tisztán állhasson Õelõtte (Eféz.5:27). Az egyházat Krisztus táplálja ( Eféz.5:29). Krisztus a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, és elsõszülött a halottak közül, hogy mindenben Õ legyen az elsõ. Az egyház, mint Krisztus teste az a szûz, akinek Õ a võlegénye és akik készen állnak a mennyegzõre az elsõ feltámadásban (Mát.25:1-10; Kol.1:18,24). Az elsõszülöttek serege az egyház, kiknek neve írva van a mennyekben (Zsid.12:23). Az Isten háza, az élõ Istennek az egyháza, az igazságnak az oszlopa és erõssége. Tehát az Isten egyháza az igazságon alapszik (Tim.3:15).

6.2 Az egyházszervezet

Az egyház egészében felelõs tagjainak jólétéért 1Tim.5:6). Minden helybeli gyülekezet saját területén belül teszi ezt.

A gyülekezetek vezetésére véneket és diakónusokat választanak a testvérek (Ap.Csel.1:22,26, 6:3,5-6, 15:22; 1Kor.16:3; 2Kor.8:19,23) akik imádkoznak a betegekért és megkenik azokat az Úr nevében a gyógyulásért (Jak.5:14). A Szent Lélek tette õket vigyázókká, hogy viseljék gondját a nyájnak, ami az Isten egyháza (Ap.Csel.20:28). A gyülekezeteknek van önkormányzati joguk (3Ján1:9-10). Az önkormányzat püspökökre és diakónusokra van bízva (Róm.16:1), akiknek megfelelõnek kell lenni erre a szolgálatra (Fil.1:1; 1Tim.3:8-13). Az egyházon belül, különbözõ hatáskörökben lehet szolgálni, beleértve a prófétákat és tanítókat (Ap.Csel.13:1). Ezenkívül egyének vannak rendelve a csodatévõ erõkre, gyógyításra, segítésre, vezetésre és nyelveken szólásra (1Kor.12:28). Az egyház tanítása ismert nyelveken történnek, melyek fordítása elrendelt, hogy a jelenlevõk megérthessék és a gyülekezet javát szolgálja (1Kor.14:4-5).

Az egyház egészének felelõssége segíteni a véneket és a kiküldött tanítókat, akik nagyobb területen hirdetik az igét, mint a helybeli gyülekezetek (Ap.Csel.14:23,27, 15:3,4,22, 18:22, 20:17; 2Kor.4:17).

Krisztus különbözõ utasításokat adott az egyéni gyülekezeteknek és azok angyalainak, amik példák az egész egyház számára (Jel.2:1,8,12,18, 3:1,7,14).

Az ítélkezés és határozat hozás megadatott az egyház minden tagjának a mindennapi élet dolgaiban, hogy felkészülhessenek az angyalok ítéletére (1Kor.6:4).

6.3 Az egyház célja

Az egyház elsõdleges és fõ célja a Isten országa eljövetelének evangéliumát hirdetni, Jézus utasítása alapján (Mát.4:17, 10:7, 11:1; Márk.1:38-39; Márk.3:14, 16:15; Luk.4:43, 9:60).

Az örömhír hirdetése, hogy bekösse a megtört szívûeket, szabadságot hirdessen a foglyoknak, elengedje a megkötözötteket (Ésa.61:1) és megnyissa a vakok szemét (Luk.4:18). A betegek gyógyítása (Luk.9:2).

Hirdetni az Úrnak kedves esztendejét (Luk.4:19) és bizonyságot tenni arról, hogy Jézus Krisztus az, akit elrendelt az Isten az élõk és a holtak ítélõjeként (Ap.Csel.10:42).

Az egyház véneinek másik feladata, a gyülekezetek táplálása és gondviselése (Ap.Csel.20:28), õk járnak a különbözõ gyülekezetek lakhelyére tanítani az ottlévõket (1Kor.4:17). Az 1Kor.12:28-ban említett elrendelések, az egyház fejlõdésének érdekében adattak. Ezeknek a lelki ajándékoknak a fejlesztése fontos feladat a közösség érdekében (1Kor.14:12). Az egyén saját háztartásán belüli viselkedése mérvadó, mennyire képes az egyház dolgait irányítani (1Tim.3:5).

6.4 Megszentelõdés

Az egyház tagjai a Szent Lélek által megszenteltek lesznek (Róm.15:16). Megszenteltek és elhívottak (1Kor.1:2) az Atya Istentõl és Jézus Krisztustól megtartatnak (Júd.1).

A szenteket Isten, a szövetség vérével szentelte meg (Zsid.10:29) Jézus Krisztus testének megáldozása által (Zsid.10:9-10).A szentek a keresztségbõl jövõ megszentelõdés és megigazulás által üdvözülnek (1Kor.6:11), tehát a Szent Lélek a mi Istenünk Lelke. A választottak osztályrésze a megszentelõdés és megtisztulás, a Jézus Krisztus nevében és áldozatában való hit által (Ap.Csel.20:18).

A választottak kegyelembõl megbocsátásban részesültek és megmaradnak a hit által egymást szentesítve, úgy az egyházon belül, mint saját családjaikon belül (1Kor.7:14). Ezért a hitetlen házastársak, és gyermekeik is megszentelõdnek. A választottak megszentelõdnek Krisztus testében, egymás tagjaivá válva a testben (Róm.12:5; 2Kor.12:20-27) ezért a megszentelõdés nem függ vallástestületi felépítésektõl.

7.Fejezet

Az Isten országa

7.1 Isten országának megalapítása

A próféciák megjövendölték Isten országának eljövetelét, amely véget vet a világi uralkodók hatalmának a Messiás eljövetelekor, az utolsó idõkben (Dán.2:44).Krisztus hirdette Isten országát, kijelentve, hogy elközeledett annak ideje (Márk.1:14-15). Az uralkodásnaknak két fázisa van. Elsõ a lelki országlás, második pedig a testi, Milleniumi országlás a Messiás uralma alatt.

7.1.1 A Lelki Országlás

Az Kr.u. 30-ban történõ Pünkösd ünnepéig csak kis számú próféta és izraeli vezetõ kapta meg a Szent Lélek ajándékát és csak különleges célok érdekében. Más nemzetek számára Kr.u. 30. elõtt elérhetetlen volt a Szent Lélek, ezáltal a második általános feltámadásra vannak utalva (Jel.20:44).

Krisztus halálától megadatott a Szent Lélek az emberiség számára. Az Kr.u. 30-ban történõ Lélek eljövetele láthatóan (Ap.Csel.2:1-4 ) és erõvel (Márk.9:1), a Lelki országlás elsõ fázisa. Az emberiségnek ezt magába kell fogadni, olyan õszintén, mint egy gyermek (Mk.10:15). Ha a személy nem születik újjá a vízen és a Lelken keresztül, nem mehet be Isten országába (Ján.3:3-5).

Az Isten titkai a választottaknak adattak meg, melyek a Szent Lélek által lesznek érthetõek, ezért a Isten országának titkai példázatokban íródtak (Luk.8:10). Az Isten országa nem evés vagy ivás, hanem igazság, békesség és a Szent Lélekben való öröm (Róm.14:17) és nem beszédben áll, hanem erõben (1 Kor.4:20).

A megtérés az alapvetõ követelménye az országlásba menetelnek. A megtért bûnösök hamarabb mennek be az Isten országába, mint a képmutatók (Mát.21:31-32). A választottak elhívását szolgáló igehirdetés, a magok elvetéséhez van hasonlítva (Mát.13:3-9) amit ha valaki megtalál, nagy örömmel fogad a Lelken keresztül (Mát.13:44-46). De a sok hivatalosból, kevés a választott (Mát.20:16, 22:14). A hívásra mások is egybegyûlnek a választottakkal, akik kiszûrõdnek a kor végén a Messiás eljövetelekor. Akik pedig a történelem folyamán csak névlegesen voltak keresztények, azok a második feltámadásba esnek (Mát.13:25-30,36,38-40,47-50). A választottak eleve elrendeltek a hívásra, így a megigazításra és megdicsõítésre is Róm.8:29).

Mikor a mennyek országa megadatik a Lelken keresztül, hasonlatos az apró mustármaghoz, mely hatalmas fává nõ és a kovászhoz, mely sokszorosára növeszti a tésztát (Mát.13:31-32). Ezek alapján lesz Isten minden mindenben (1Kor.15:28) (lásd Marsall Inrerlinear Efé. 4:6).

Elõfeltétel az Isten országát és annak igazságát mindenek elé tenni, ezáltal minden szükségünk megadatik (M.6:33). Az ördögök feletti hatalom, jele az Isten Lelkének az egyénben (Mát.12:28). Az Isten akaratának véghezvitele szükséges az ország megtartásához a Lélek által, mert helytelen felhasználásért elvétetik és annak adatik aki gyümölcsözteti azt (Mát.21:31,43).

Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el, hanem az egyénben lakozik (Luk.17:20-21) Az Isten országa más néven a mennyek országa nem érhetõ el csak azáltal, hogy Krisztust elismerjük mit Úr, hanem az Atya Isten akaratának beteljesítésével (Mát.7:21). Isten akaratának alázatos véghezvitelével válhatunk naggyá a mennyek országában (Mát.18:3-4).

Akik nem örökölhetik az Isten országát azok az 1 Kor. 6:9-10, Gal.5:21 és Eféz.5;4-ben vannak felsorolva.

7.1.2 Krisztus millennium alatti uralma

A Messiás ezeresztendõs uralma a Jelenések 20:2-7-ben található. Ez az ezer év a Millennium, vagy Csiliád.

7.1.2.1 A bibliai rendszer helyreállítása a Messiás eljövetelével Zakariás 14:4-ben olvasható. Krisztus példákban elmondta, hogy el kell mennie és majd visszatér (Luk. 19:12).

A Messiás visszajön az Olajfák hegyére. A választottakkal megkezdi az uralkodást, újra építi a templomot (Ap. Csel. 15:16). Visszaállítja a bibliai rendszert, beleértve a szombatot, újholdakat és az évenkénti Úr ünnepeit. Minden nemzet számára kötelezõ lesz küldöttséget küldeni Jeruzsálembe a sátorok ünnepére, mert nem kapnak esõt a megfelelõ idõben (Zak.14:16-19).

Az eljövetel mindenki számára látható lesz, csodák és égi jelek kíséretében (Mát.24:27,30; Jel.6:12). A földi erõk mind megrendülnek. A nap elsötétedik, a hold nem ad fényt (Mát.24:29; Ap.Csel.2:20). Krisztus látható lesz, amint ül az Isten hatalmas jobbján és eljön az égnek felhõiben, Isten által adott erejével (Mát.26:64; Márk.14:62; Luk.21:27; Ap.Csel.1:1). Krisztus eljön Mihály arkangyal kiáltására az utolsó kürt hangzásakor (1Thes.4:16-17; Jel.11:15).

Az embernek Fia eljön, megdicsõítve az õ szentjeiben (2Thes.1:10) és vele a szent angyalok, hogy elválassza egymástól a népeket, megítélve azokat (Mát.25:31-46).

A választottak, akikben él az Isten országa, akikben jelen van a Szent Lélek a megtéréstõl és keresztségtõl és akik tartják Isten parancsolatait, feltámadnak Krisztus eljövetelekor. Ez az elsõ feltámadás. A többi halott nem kel életre az ezer év végéig. Ez a második feltámadás. A választottak a reménység és dicsõség koronája, akikért eljön a Messiás (1Thes.2:19; Jel.22:20). A választottaknak meg kell erõsödniük hibátlanul a szentségben, hogy készek legyenek mikor az Úr eljön az õ szent angyalaival értük (1Thes.3:13; 1Thes.5:23). Az igazság szeretete nélkülözhetetlen az üdvösséghez (2Thes.2:10). Az Úr megsemmisíti a törvénytaposót az õ megjelenésekor (2Thes.2:8). Az egyház figyelmeztetve van az ébrenlétre, mert senki nem tudja az idejét az Úr eljövetelének (Márk.13:35-37; Jel.3:3,11). Miután visszatér, Krisztus megítéli a világot és a népeket igazságos ítélettel és hûséggel, hadakozván azokkal, akik ellenszegülnek Isten parancsolatainak (Zsolt.96:13; Jel.19:11). Mindenki megítéltetik cselekedetei alapján (Jel.22:12).

7.1.2.2 Izrael egybegyûjtése

A Messiás visszatérésekor a választottak és fizikai Izrael maradéka, egybe lesznek gyûjtve a világ négy sarkából, Jeruzsálembe. Az Izraeliták közül sokan papokként lesznek használva (Ésa.11:12, 66:19-21).

7.1.2.3 Az Úr napja

Mielõtt az Úr napja eljön, szakadás és lázadás történik a választottak között, amikor sokan eltérnek az igazságtól (az apostasa miatt). A bûn embere (anomias), vagy veszedelem fia megnyilvánul azáltal, hogy a törvényszegés titkos bûnét, vagyis Isten parancsolatainak megszegés tanítja a választottak között (2Thes.2:3-8). Az Isten templomába ülve, magát Istennek nevezi. A Messiás megsemmisíti õt az eljövetelekor.

Az Úr elpusztítja azokat, akik Jeruzsálem ellen harcolnak. Az emberek a pusztulás miatt pánikba esve, egymás ellen fordulnak (Zak.14:12-13). Mindez, váratlanul, hirtelen történik (1Thes.5:2).

A pusztulás megrendíti az egész földet. Az emberek a hegyek barlangjaiba és a sziklák közé bújnak, mert senki nem képes megállni az Úr haragjának eljövetelekor (Jel.6:15-17), mikor a trombiták és Isten csapásai kiöntetnek az utolsó idõkben (Jel.8:7-12, 9:1-21). Az Isten napja kiterjed és magába foglalja az egész Millenniumot, ami által a föld, ahogy azt mi ismerjük teljesen megváltozik. Ennek végén a föld elpusztul a tûzben (2Pét.3:7-10,12), az emberi élet minden jeleivel együtt.

Az Úr napja, egészében a föld ítéletét és kiigazítását szolgálja (Júd. 14-16). A választottak, akik bûnükben maradnak, visszavetettnek a világ uralma alá, hogy megmenekülhessenek az Úr napjában, kiigazítva a második feltámadásban (1Kor.5:5). Téves tanítások ellenére, csak két feltámadás van.

7.1.3 Isten örök királysága

7.1.3.1 Isten eljövetele

Miután Krisztus maga alá vont minden birodalmat, hatalmat és erõt, átadja azt az Atya Istennek (1Kor.15:24,28). Ekkor Isten maga is a földre jön, ahová az egész uralkodásának székhelyét helyezi. Az egész földet betölti az Õ dicsõségével (Ésa.6:3). Mindent Isten és a bárány világossága tölt be (Jel.21:23).

7.1.3.2 Az új Föld és az új Jeruzsálem

Ésaiás 65:17 megjövendölte az új egek és új föld teremtését. Izrael magja megmarad Isten elõtt ebben a rendszerben (Ésa.66:22), a millennium végéig, mikor minden test elmúlik. Isten Sionban lakozik, és Jeruzsálem az igazság városának neveztetik (Zak.8:3). Az új Jeruzsálem az égbõl száll alá (Jel.3:12). Ez az új Jeruzsálem, ami aláereszkedik az új egek és új föld teremtésére (Jel.21:1-4,7,10). Ettõl fogva Isten lakhelye az emberekkel lesz. Az elmúlt dolgoknak, említése sem lesz többet (Ésa.65:17). Az ígéret szerint várjuk az új eget, és új föld eljövetelét, ahol igazság lakozik (2Pét.3:13). A választottak közül, aki gyõz, oszlopokká lesznek az Isten templomában (Jel.3:12). Ebbõl is látható, hogy ez egy lelki épület.

7.1.3.3 Az emberiség sorsa

A választottak a földön uralkodnak a millennium ideje alatt (Luk.19:17,19) olyanná válva, mint az angyalok (Mát.22:30), örökségül kapva a földet, meglátván Istent, mint Isten fiai (Mát.5:3-11). Ez minden nemzetre kiterjed (Mát.8:11) mert ez Isten örömére van (Luk.12:32). Mindazok, akiket Isten Lelke vezet, azok az Isten fiai (Róm.8:14).

A Messiás millenniumi uralkodása felkészítése az emberiségnek, a végsõ felelõsségükre, hogy betöltsék az elrendelésüket az Isten tervében, amit meghatározott a világ teremtése elõtt.

Az emberiség végsõ sorsa, hogy felkészülve, helyüket vegyék az új rendszerben az angyalok mellett, és elfoglalják jogos örökségüket, mint az újrarendezett föld (Zsol.8:1-9; Dán.2:44-45), és világmindenség uralkodói (Dán.7:27, 12:3).

Utószó

A Szentháromság lelke

A Trinitáriusok elválasztották a teológiát az un. okonomia-tól a Jézus Krisztus megtestesülése általi üdvösségben. LaCugna (ISTEN VELÜNK, A Szentháromság és Keresztény Élet, Harper San Francisco, 1991) vizsgálta a Szentháromság elméletének kialakulását, ahogy az elválasztja a teológiát az üdvösség folyamatától (vagy Soteriology), és ahogy az megnyilvánul Krisztus megtestesülésében. Megjegyezte, hogy a Cappadóciáni teológia tovább vitte az okonomia és a teológia elválasztását. Ez az irányvonal vezetett a következõkhöz:

via negativa Pseudo-Dionysiustól ami végül vezetett a Palamasi Gregory teológiájához (6.fej.)

A nyugati Latin világban a Niceai zsinatot követõen, olyan teológusok mint a Poitiers beli Hilary és a különösen szélsõséges AncyraiMarcellus, megtartották a kapcsolatot az Isteni hypostases és az üdvösség okonomiája között. Agustine, egy teljesen új hozzáállást alakított ki. Az õ kiindulási pontja nem az Atya Monarchiájából ered, hanem az Isteni lét megosztásának három személyen belüli elméletbõl. Ahelyett, hogy a theologia természetét vizsgálta volna meg, ahogy az megnyilvánul Krisztus megtestesülésében és a Lélek Istenesítésével, Augustine a Szentháromság elméletének magyarázatát az emberben található lélek mintáján keresztül próbálta levezetni. Ennek a "pszhiologiai" hasonlatnak követése azt jelentené, hogy a Szentháromságon belüli kapcsolatok, csak a Szentháromságon belül lévõ Istenség belsõ kapcsolatai, így elválaszt bennünket attól, hogy Isten megismerhetõ legyen, Krisztuson keresztül a Lélekben, általunk ( LaCugna, 44 oldal)

A középkori latin teológia az Augustine féle teológia és okonomia elválasztását, vagyis a soteriologyát követte. Ez a rendszer teljesen összekeveredett a neo-Platonizmussal és miszticizmussal.

LaCugna fontosnak tartja megjegyezni, Augustine-tól kezdve, az Atya uralma nem volt mindenekfeletti. A Szentháromság egyenlõséget feltételez. Ez második lépésként történt, az együttes-örökkévalóság hamis elmélete után. A helyes bibliai tanítás szerint, az Istenség megnyilvánul a személyben az Atya akaratából, a Szent Lelken keresztül ami tõle ered, és jön Krisztuson keresztül. Mivel Krisztuson keresztül jön, így képes Krisztus irányítani és vezetni az egyéneket az Isten akaratában, aki minden választottban él.

A Szent Lélek eredete nem Krisztusban van. Õ a Lélek közvetítõje, aki mindig Isten akarata szerint cselekedte az Isten által neki szánt feladatokat, de õ soha nem volt az Isten.

A Szentháromság követõi elvesztették ezt az igazságot, ha valaha is értették. LaCugna szerint

Úgy tûnik, a háromság elmélet az egy Isten meghatározásának próbálkozásából ered.

Ez alapvetõen kihatott a keresztények imáira, mert ezentúl nem egyedül az Atyához imádkoztak (Mát.6:6,9) a Fiú nevében, ahogy azt a biblia elõírja (Luk.11:12) miként kell imádni az Atyát (Ján.4:23). Ettõl eltérve ezentúl az Atya a Fiú és Szent Lélek nevében imádkoztak. Továbbá tanításaikat ettõl kezdve a metafizikai teológia irányába vezették. Az egész, a biblia félretevésével és manipulálásával történt. Ezért van az, hogy a Szentháromságot hívõk soha nem használják az összes írást egy adott tárgyban, és rosszul fordítják, félremagyarázzák vagy teljesen mellõzik a más, odaillõ szakaszokat, melyeket nem tudnak megváltoztatni. Az egész szerkezet alapja, miszticizmus és Platonizmus. LaCugna így folytatja

A Cappadócciánniak (és Augustine) jóval messzebb ment az írásokból érthetõ okonomián, azáltal, hogy az Isten és a Fiú (és a Lélek) viszonyát egy ‘zárt Istenségen’ belül helyezte el(54 old.)

Az egy Isten így az ousia ami három különálló hypostases-bõl áll. Amint láttuk azt (Cox, A Választottak, mint Elohim), a Plátoni ousia és a Stoikus hypostases kifejezések lényegében ugyan azt jelentik.

A Lélek behelyezése ebbe az Isteni zárt körbe azt jelentené, hogy a választottak soha nem tudnak Isten természetében úgy részesülni, mint ahogy Krisztus részesül abban. Ez az állítás ellentmond a Szentírásnak. A választottak, az Isteni természet részesei lesznek (2Pét.1:4).

Isten mindent Krisztus lábai elé adott, és Õt tette mindenek felett az egyház fejévé (Eféz.1:22)

…és ültette Õt a maga jobbjára a mennyekben, Felül minden fejedelemségeken és hatalmasságokon és minden erõn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendõben is: És mindeneket vetett az Õ lábai alá, és Õt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,

Krisztusnak adatott a hatalom minden név felett, minthogy a név maga megbízatást vagy felhatalmazást ad. Mindenek felett hatalmat kapott, hogy az egyház beteljesedjen Õ benne, akiben az istenségnek teljessége lakozik testileg (Kol.2:9). Az istenségnek fordított görög szó, az theotetos, jelentése istenség vagy az isteni létvalóság.

Thayer fordításában a (theot) és (Theiot) mindkettõ istenségként lett fordítva de a kettõ közötti különbség annyi, mint valaminek a lényege és tulajdonsága közötti különbség (Thayer, 288 old.). Ez tehát azt jelenti, hogy az Isten lényege töltötte meg Krisztust testileg. Ez az a teljesség, az istenség lényege, ami megadatott minden ember számára, amivel mindenki betöltõdhet, felvéve az Isten természetét (Kol.3:10). Nincs többé görög és zsidó, mert mindenekben Krisztus él (Kol.3:11). Krisztus vezeti az egyéneket a Szent Lelken keresztül, hogy végül Isten minden legyen mindenben (1Kor.15:28).

Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenekben (panta en pasin) és Kol.3:11-ben (panta kai en pasin)

A Szentháromságot tanítók ezt úgy kezdték fordítani, hogy minden legyen mindenki számára, ezáltal elkerülve a logikai következtetését annak, hogy Isten úgy tölt be mindenkit mint ahogy azt tette Krisztussal.

Bennünket Krisztus tölt meg az Isten teljességével (Eféz.3:19). Krisztus teljessége, pedig az Atya képmása (Eféz.4:13). Tehát az Atya képmásává eikon válunk, csakúgy mint Krisztus, mi Isten gyermekei vagyunk és együtt örököljük Isten országát Krisztussal (Róm.8:17; Jak.2:5). Örökösök az ígéret szerint (Gal.3:29) az üdvösségre (Zsid.1:14) és kegyelemre (1Pét.3:7).

Így válik Isten Fia az örökkévlóság atyjává (Ésa.9:6), mert õ a feje a földi nemzetségeknek. És a földi teremtés helyét veszi a mennybeliek mellett (Eféz.

Ezokáért meghajtom térdeimet a mu Urunk Jézus Krisztusnak Atyja elõtt, A kirõl neveztetik minden nemzetség mennyen és földön,

Az itt használt nemzetség szó patria,vagyis apaság. Az atya szó, így egy kiutalt elnevezés, amely megmutatja az egyén felelõsségét az alatta levõk iránt, legyen az az egyház, vagy bármely emberi család feje. Az atyai felelõsség sorrendje a következõ: Az Atyátol Krisztushoz, tõle pedig a férfi családfõre szál (1Kor.11:3), kinek úgy kell azt betölteni a családon belõl, mint ahogy azt az Atya teszi Krisztussal és Isten többi fiaival akik az elohim.

A Szent Lélek az ami által ezek a lények összekötõdnek, és ami képessé teszi a teremtett lényeket elohim-má válni. Tehát a Szent Lélek nem kötõdik egy háromságon belõli Istenséghez, mint annak egy különálló része. Mindazok akik Isten Fiai, és társörökösök Krisztussal, részesei ennek az Istenségen belõli kapcsolatnak a Szent Lélek által. A Szent Lélek imádata egy bizonyos fokig önimádattá válna, mert Isten a Lelkén keresztül lesz minden mindenekben.

Mivel a Lélek az egyén részévé válik, annak imádata logikusan tiltott, mert így részben önimádat lenne. Pontosan meghatározva, a Lélek az Istern ereje, vagy átutalt tulajdonságai, nem pedig maga az Isten. A Szent Lélek utalja ránk az elohim, vagy Theoi-vá válás lehetõségét.

Az Istenség felépítése kiterjed a Vének tanácsára ami a Zsoltárok-ból, és más az alábbiakban megadott írásokból ismeretes. Isten tónjának és a Vének tanácsának leírását a Jelenések 4:1-tõl 5:14-ig olvashatjuk. Ez a tanács magában foglalja Krisztust, aki a Bárány és fõpap (Zsid.8:1-2), szolgálja és imádja az Atyát aki örökkön örökké él (Jel.4:8-11). Istent szolgálva, Krisztus az életét áldozta, mert minden fõpap, ajándékok és áldozatok vitelére rendeltetik (Zsid.8:3).

A mindenható Úr Isten királyiszéke a Vének királyiszékei felett áll, akiknek koronái alárendeltek az Atya Istennek, aki teremtett mindent, és kinek akaratáért van és teremtetett minden. Õ az Ura és Istene Jézus Krisztusnak és a tanácsnak.

Az angyali Seregek nagy sokasága, mind az Isten fiai (Jób.1:6, 2:1, 38:7; Zsolt.86:8-10, 95:3, 96:4, 135:5), akik a Magasságos Isten Fiai, a Bene Elyon (lásd még. Sabourin SJ, A Zsoltárok: Eredetük és Értelmezésük, Alba House, NY, 72-74 oldal).Az emberi választottak, szintén az Isten fiai, a mennyei seregekkel együtt (Róm.8:14).

Krisztus a teremtés elsõ szülöttje. Õ benne teremtetett minden, a mennyben és a földön, látható és láthatatlan, trónok és uradalmak, fejedelemségek és hatalmasságok; minden Õ áltla és reá nézve teremtettek; Õ benne aki elõbb volt mindennél, és minden Õ benne áll fenn (Kol.1:16:17). De az Atya teremttette õt is, és az Atya akarata szerint áll, és marad fenn a teremtés Krisztusban. Így Krisztus nem úgy Isten, mint ahogyan az Atya az Isten, aki egyedül halhatatlan (1Tim.6:16).

A biblia szerint Isten, Krisztus Istene és Atyja (Róm.15:6; 2Kor.1:3, 11:31; Eféz.1;3,17; Kol.1:3; Zsid.1;1; 1Pét.1:3; 2Ján.3; Jel.1:1,6, 15:3). Krisztus élete, ereje és hatalma az Atya Isten akaratából ered (Ján.10:17-18). Krisztus aláveti saját akaratát az Atyjának (Mát.21:31, 26:39; Márk.14:36; Ján.3:16, 4:34). Isten, aki nagyobb Krisztusnál (Ján.14:28) és nagyobb mindeneknél (Ján.10:29), adta a választottakat Krisztusnak.

Isten elküldte egyszülött (monogene) Fiát a világba, hogy rajta keresztül életet nyerjünk (1Ján.4:9). Isten adja a dicsõséget Krisztusnak, kinél Õ nagyobb (Ján8:54).

Krisztus félretette az erejét mint Isten Fia a mennyei seregekbõl, és eljött mint ember, Dávid nemzetségétõl származva a test szerint (Róm.1:3). A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás, a mi Urunk Jézus Krisztus felõl (Róm.1:4).

Isten a kõsziklánk, amelybõl minden más kõ kivágatik, és amibõl vágattak Józsué kõkései, amelyekkel körül metélte Izraelt. Kõszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden õ uta igazság! Hûséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes õ! (5Móz.32:4, lásd még. Maimonedes, Guide of the Perplexed, - Útmutatás a zavarban- University of Chichago Press, 1965, 16.Fej. 42. Old). Isten az Izrael Kõsziklája és az õ üdvösségük kõsziklája (5.Móz.32:15). A kõszikla mely szülte és megsegíti Izraelt (5Móz.32:18, 30-31). 1 Sámuel. 2:2 szerint nincs olyan kõszál, mint a mi Istenünk aki a mi örök kõsziklánk (Ésa.26:4). Ebbõl a kõsziklából erednek mindazok, akik Ábrahám leszármazottai a hitben (Ésa.51:1-2). A Messiás, szintén ebbõl a kõsziklából ered (Dán.2:34-35), hogy véget vessen a földi hatalmaknak. Isten a kõszikla és az alap, amelyre Krisztus az egyházat építi, nem Péter vagy Krisztus aki maga is ezen a sziklán áll mint alapkõ (Mát.16:18).

A Messiás a Isten templomának a fõ szeglet köve, amely épületben a választottak a Naos, a Szentek Szentje, a Szent Lélek tárhelye. A templom kövei mind abból a kõsziklából vágatnak, aki Isten, és amelybõl Krisztus is vágatott mint a lelki kõszikla (1Kor.10:4), és mint az elbukás és megbotránkozás köve. A kövek Krisztusnak adatnak, melyekbõl a templomot építi, ahol Isten lakozik és munkálkodik (Eféz.4:6). Isten adta Krisztust, hogy minden legyen mindenekben ( panta kai en pasin Kol.3:11), mindent az õ lábai alá vetve (1Kor.15:27) és tette Õt mindeneknek fölötte az egyház fejévé, mely az Õ teste, teljessége Õ néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel ( Eféz.1:22-23). Miután mindent alávetett, az nyilvánvaló, hogy azon kívül a ki neki mindent alávetett (1Kor.15:27).

Mikor pedig minden alája vettetett akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben (panta en pasin 1Kor.15:28). Ezért a Plátóni tanítások, melyek egyé próbálják tenni Istent és Krisztust a Szentháromságon belõl, ellentmondanak a Szentírás tanításainak. Krisztus az Isten jobbján fog ülni az Isten irányítása alatt (Zsid.1:3,13, 8:1, 10:12, 12:12; 1Pét.3:22), megosztva Isten trónját, ahogy a választottak is részesülnek a neki adott tróntból (Jel.3:21), ami az Isten királyiszéke. Az Isten trónja örökkévaló (Zsolt.45:6-7; Zsid.1:8).

Isten aki küld, nagyobb az elküldöttnél (Ján.13:16), és a szolga nem nagyobb az õ uránál (Ján.15:20). Továbbá képtelenség az az állítás, hogy egy lény feláldozhatja önmagát, önmagáért. Ez logikailag lehetetlen és öncsonkításnak számítana a Szentháromságon belõl, így ez a tanítás megtagadja a feltámadás erejét, különösen ahogy az meghatározott a 1Kor.15 alapján.

Ezért szükséges a megkülönböztetés a keresztrefeszítés és a feltámadás között. A feltámadásnak testben kellett meg történnie, és magába foglalja az átváltozást, amit az elsõ kéve meglengetése jelképez. Ha ez nem történt volna meg, akkor nem lehetne folyamatos aratás és üdvösség. Krisztus mennybemenetele az Atyához, aki az õ Istene és a mi Istenünk és aki az õ Atyja és a mi Atyánk (Ján.20:17) így egyedülálló esemény volt.

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------